|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre a debreceni egyetemi pártfórumon
|
1989. január 21., szombat - Pluralizálódó politikai rendszerünkben ma már az MSZMP-ben és a párttá alakulás felé haladó alternatív szerveződésekben is megvan a koalícióra törekvés igénye, azonban még egyik szervezetben sem alakult ki a koalícióra lépés képessége - mondta Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter Debrecenben, az egyetemi és főiskolai pártbizottságok titkárainak első országos tanácskozásán. Az államminiszter szerint a megosztottság mellett egyre inkább a közös reformelkötelezettség jellemzi a színesedő politikai küzdőteret, s ez biztató jele egy új típusú, a nemzeti érdekek talaján létrejövő konszenzusnak. A Politikai Bizottság tagja az egyetemi pártfórumon kérdésekre válaszolva kitért az MSZMP és a Román Kommunista Párt közötti kapcsolatokra. Óva intett attól, hogy a jelenlegi vezetéssel azonosítsuk a román pártot, a román népet. A szomszédos országban - állapította meg - ma Európához méltatlan állapotok uralkodnak, az emberi jogok lábbal tiprásának lehetünk szemtanui. Csak reménykedhetünk abban, hogy a román kommunisták, a román nép maguk döntik el, hogy méltónak tartják-e ezeket az állapotokat országukban. Arra a kérdésre, hogy van-e remény az MSZMP-ből kizárt négy kommunistának a pártba való visszakerülésére, Pozsgay Imre kifejtette: a párton belüli viták eldöntésének alkalmasabb eszköze is van a kizárásnál. A négy, pártból kirekesztett kommunista ügyében - a jelenlegi szervezeti szabályzat értelmében - a következő pártkongresszus hivatott dönteni. Kérdés, hogy az érintettek fenntartják-e a pártba való visszakerülésük szándékát addig az időpontig. Az államminiszter válaszai után Nagy Imre, a KISZ KB első titkára tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit az ifjúsági szövetség megújulási törekvéseiről. (MTI)
1989. január 21., szombat 15:43
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|