|
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
|
A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökségének ülése
|
1989. január 16., hétfő - A termelőszövetkezetek gazdasági helyzetéről és működési feltételeik javításáról tárgyal hétfő délelőtt megkezdődött ülésén a TOT elnöksége. Hazánkban az elmúlt évben az 1247 termelőszövetkezet, a 64 szakszövetkezet, a 14 tsz és az 59 társulás együttesen 287 milliárd forint termelési értéket állított elő. A termelőszövetkezetek nyeresége az előző évhez viszonyítva 30, a szakszövetkezeteké 20 százalékkal csökken, egyedül a közös vállalatok számítanak mérsékelt nyereségnövekedésre. A nyári aszály következtében - mindenekelőtt a kukorica alacsony hozama miatt - 150-200 nagyüzem kritikus helyzetbe került. Valamennyi termelőszövetkezet fejlődését gátolta, hogy a termékek csaknem 60 százaléka hatósági áras maradt, ezért az árak továbbra sem a piacgazdálkodás törvényei szerint alakultak. (MTI)
1989. január 16., hétfő 09:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|