 |
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
 |
- Kádár János életútja - 1. folyt.
|
Nem mondhatnánk, hogy elfeledve halt meg, de mindenesetre
nimbuszától megfosztva. Politikai szerepének meglehetősen merev
kontúrjai elhomályosultak, mintahogy Kádár maga is a homályból
bukkant elő.
A huszas években kitanulta a szerszámgép-lakatosi szakmát, és
belépett a kommunista pártba. "Barna" fedőnév alatt funkcionárius
lett, és hamarosan megismerkedhetett a Horthy-korszak
Magyarországának börtöneivel. Ezekben az években kötött szoros
barátságot Rajk Lászlóval, akinek 20 esztendővel későbbi
kirakatperét és kivégzését már mint felelős politikus élte meg.
Kádár szerepe e sötét tragédiában mindmáig tisztázatlan, csakúgy
néma csend uralkodik abban a kérdésben is, hogy Rákosi börtönében
valóban kínozták-e őt.
Homály fedi annak okát is, hogy Kádár a népfelkelés drámai
napjai után miért hagyta cserben Nagy Imrét, miért minősítette a
kezdetben dicsőséges forradalomnak kikiáltott 1956 októberét, később
sötét és reakciós ellenforradalomnak.
Kádár János egy életen át vakbuzgó katonaként követte a párt
vélt parancsát, tartotta magát a fegyelemhez, bárki is képviselte a
hatalmat. Moszkva nyomásának valamelyes lazulása után sok gyakorlati
leleményességgel kiépítette az egyensúlyt a merev ideológia és a nép
reális létszükséglete között, és - bár katasztrófális eladósodás
árán - utat nyitott egy szerény politikai és gazdasági csoda számára
a létező szocializmus keretein belül, sőt gyakran közvetítő szerepet
töltött be a Nyugat és a Kelet között.
A Gorbacsov-korszak azonban Kádárnak már épp oly kevéssé
biztosított helyet, mint a Sztálin utáni korszak Rákosinak. Kádár
János világképétől a glasznoszty és peresztrojka már igen távol
esett, attól a jelentől, ahol a munkások újra legálisan
sztrájkolhatnak, és ismét hivatalosan megünnepelhetik március
15-ikét. (folyt.)
1989. július 6., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|