 |
|
|
|
|
|
|
|
Recski túlélő találkozó (SZER, Világhíradó)
Miközben a Duna
pesti oldalán a párt Központi Bizottsága zárt ülésen 1956-ról
vitatkozott, a másik, a budai oldalon az 50-es évek elején
létesített recski kényszermunkatábor túlélői találkoztak. Az ítélet
nélkül koncentrációs táborba zárt rabokat - néhány kommunista
társukat kivéve - azóta sem rehabilitálták. Anyagi, erkölcsi
kártérítést nem kaptak, és a rabszolga munkával eltöltött időt nem
számítják a nyugdíj-évekbe, és eltulajdonított értéktárgyaikról
senki sem akar tudni semmit. Az 1953-ban szabadult rabok 55-56-ban
már majdnem eljutottak a jóvátételhez, Kádár János azonban újabb 32
évre eltemette Recsk emlékét, feltehetőleg arra hivatkozva, hogy az
egykori rabok kényszermunkások, gúzsba kötöttek, megkínzottak
rehabilitálása kellemetlen emlékeket válthat ki a volt őrzőkben,
ávosokban, verőlegényekben, a netán időközben magasra emelkedett
belügyi tisztekben.
|
|
|
|
|
|
 |
- Elhunyt Kádár János - 3. folyt.
|
Sokan és sokszor elmondták, megírták hogyan törte meg Kádár
János a nemzet gerincét, hogyan kényszerítette arra, hogy elfogadja
amit kínált: nem látsz, nem hallasz, nem beszélsz, én pedig hagylak
élni. Társadalomtudósokra, pszichiáterekre, történészekre, nemzeti
karakterünk tudós elemzőire vár a feladat, hogy megállapítsák miért
tekintette ezt az ultimátumot kompromisszumnak az ország, miért volt
hálás érte Kádár Jánosnak.
De amit már most is megmondhatunk, Kádár bizonyos fintorral
tükröt tartott elénk, amelyben láthatjuk, milyenek vagyunk, milyenné
lettünk. Megadta annak szabadságát, hogy szörnyű önkizsákmányolással
aki tehette annyit dolgozzék, hogy teljen kocsira, utazásra,
világszínvonalú alkoholfogyasztásra és gyors szívinfarktusra.
Büszkék voltunk ügyességére, hogy mennyi külföldi kölcsönt
szerzett, kit zavart, hogy ebből semmi sem jutott az ország
létminimum környékén tengődő egyharmadának, jövőt jelentő
beruházásokra és pláne az, hogy mindezt egyszer vissza kell fizetni.
Igaz nem a mi generációnknak, az erre már nem képes, hanem
gyerekeinknek, unokáinknak. Ők majd megköszönik.
És mégis. Ha mindebből megtanultuk, hogy mit jelent "egy párt
egy ember kezében", az ellenőrizhetetlen hatalom, ha ezután
óvatosabban bánunk az olyan jelzőkkel, mint "a nemzet atyja", akkor
talán magas, nagyon magas ár, de nem haszontalan jelenség volt a
nemzet számára a Kádár-jelenség. +++
1989. július 6., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|