|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
A munkavállalói részvénytulajdon
|
(Balajti Anna) München, 1989. április 5. (SZER, Mérlegen) - Mostanában már nem lepődünk meg, ha egy lakásban gyertyával világítanak, s nem tudnak főzni, mert kikapcsolták a villanyt és a gázt. Ez Újpesten tavaly mintegy 500 lakásban történt meg - halljuk az újpesti családsegítő központ vezetőjétől. Tardos Márton közgazdász általánosabban fogalmaz: lehet, hogy az emberiség valamikor meg tudja változtatni a fejlett ipari országokban kialakult hatékony, de nem ellentmondásmentes gazdasági, politikai és társadalmi formációt, berendezkedést, ehhez azonban gyakorlatilag semmit nem adott a lenini-sztálini szocializmus. Az általunk választott út járhatatlan, arról vissza kell fordulni - így Tardos Márton. Visszafordulni, de hogyan? Példát egyelőre arra találunk, hogy hogyan nem. Múlt pénteken reggel 8 órakor a Ganz Danubius Hajógyárában 1300 dolgozó tiltakozó gyűlésen követelte Angyal Ádám vezérigazgató lemondását. Egyetlen transzparens volt látható: Önálló óbudai hajógyárat! A dolgozók követelték, hogy a gyár önálló részvénytársaságként működhessen, vagyonkezelő központ nélkül. A vezérigazgató a nagygyűlés időpontjában írta alá a megállapodást a területen, ahol jelenleg a hajógyártás folyik, más célra hasznosító új részvénytársaságról, ezzel 1300 hajógyári dolgozó lába alól, adva el a földet. Tehette, mert a jelenlegi jogilag zavaros helyzetben a részvények döntő többsége a vagyonkezelő központ kezében van. El kell-e adni az óbudai szigetnek ezt a darabját, vagy folytatni kell a 150 éve működő hajógyártást? Ezt döntse el az az 1300 dolgozó, akit érint, ne a vagyonkezelő központ, amelynek kezében a résztvénytársasági átalakulással törvénytelenül átjátszották a tulajdont. Angyal Ádám mondjon le, s az önálló óbudai hajógyár dolgozói, kezükben a részvénytöbbséggel, válasszanak olyan vállalati tanácsot és felelős ügyvezető igazgatót, akinek a következő négy évre bizalmat szavaznak. Lehet, hogy néhány év múlva majd mégis eladják a gyárat. Lehet, hogy sikerül nyereségessé tenni a hajóépítést. Mindenesetre ne kéretlen civilizátorok döntsenek a fejük felett az ő sorsukról. A kormány májusban terjeszti a parlament elé az átalakulási törvényt, összekapcsolva vele a vállalati, a szövetkezeti és a földtörvény módosítását. Kevés idő van, de még van a törvénytervezet széles körű megvitatására és ellenkoncepciók kidolgozására. Annyi már most bizonyos, hogy a törvénytervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan. A Magyar Gazdasági Kamara állásfoglalása is vitatja a törvényelőkészítők javaslatát, mely szerint az alakuló társaságok alaptőkéjének csak 30 százaléka maradjon a vállalat kezében, s a dolgozói részvények aránya ne haladja meg a 10 százalékot. A Magyar Gazdasági Kamara ügyvezetősége határozottan ellenzi, hogy a jelenlegi leányvállalatok ki legyenek zárva a társasággá alakulás lehetőségéből. A közel 2000 hazai állami vállalat jelenleg átlagosan három-négy önálló telephellyel működik. A legfeljebb 100 főt foglalkoztató vállalatokban a foglalkoztatottaknak csupán 0,2 százaléka dolgozik. Csak egy példa: az Európában leghíresebb olasz bútoriparban egy üzem átlagos létszáma 5-6 fő. Magyarországon 370. Miközben a kis- és középvállalatok hiányáról panaszkodunk, a pártvezetés, a kormány, a nagyvállalati lobby eddig minden erővel megakadályozta a mamutok felbontását. Ezt szolgálta az alibi részvénytársaságok alapítása, mint a Ganz Danubiusé is. Amikor azok kezébe kívánjuk adni a tulajdont, akik működtetik, azaz munkás és alkalmazotti részvénytöbbséget követelünk, ezt a tulajdonformát nem szabad összetéveszteni az úgynevezett jugoszláv szocialista önigazgatási modellel. Hiszen a jugoszláv gazdaság, ugyanúgy mint a magyar, mind a mai napig még kommunista párt irányítása alatt áll. A Magyar Gazdasági Kamara jogi főosztályvezetőjének becslése szerint a magyar gazdálkodó szervekre a törvényeken túl közel hétezer alsóbb szintű rendelet, bürokratikus előírás vonatkozik. Jelenleg a kecskére van bízva a káposzta. Az adóbevételek növelésében érdekelt szervek, minisztériumok törvényi kötöttségek nélkül rendelkeznek, például a Pénzügyminisztérium írja elő az adóbefizetés alapjául is szolgáló mérlegkészítés valamennyi szabályát. Világos tulajdoni viszonyuk kialakításához az is szükséges, hogy a parlament a törvényhozással egyidejűleg hatályon kívül helyezze a jelenleg még érvényben lévő mind a hétezer rendeletet és előírást. A munkavállalói részvénytulajdonról jó, ha tudjuk, hogy nem működésképtelen ábránd, hanem a demokratikus jogrendszerű fejlett ipari országok egyik előretörő gazdasági formája. Az Egyesült Államokban a 100 legdinamikusabban fejlődő középvállalatból 43 működik ebben a formában, és összesen nyolcezer cég 11 millió alkalmazottja tőketulajdonos és munkavállaló. Az Egyesült Államokban is leggyakrabban a bezárással fenyegető, csőd előtt álló vállalatoknál vezetik be ezt tulajdonformát, de előfordul, hogy a dolgozók sztrájkkal kényszerítik ki a munkásrészvényeket. Jellemző, hogy az ebbe a tulajdonformába átalakult cégek 90 százaléka átvészeli a krízist. A vállalati közgyűlés feladata lenne eldönteni, hogy a munkások, alkalmazottak és vezetők járandóságaik mekkora százalékát kapják meg garantált bérként, és hány százalék a várható osztalék, amivel már a felvett hitelekért felelnek. Elképzelhető olyan szabályozás, hogy veszteséges működés esetén a vállalati vezetők is úgy, mint a többi alkalmazott, csak a mindenkori minimálbérre lennének jogosultak. Ellentétben a jelenlegi magyar gyakorlattal, amikor a vállalatokat csődbe juttató vezetőket büntetőjogi felelősségrevonás helyett sok százezer forintos prémiummal jutalmazzák. A gazdálkodási stratégia kidolgozásakor hasznos, ha külső szakértők által kidolgozott, a nyereséges működés lehetőségét vizsgáló előrejelzésekre támaszkodva dönthetnek az immár részvénytulajdonos munkavállalók. A stratégiai döntések felelős végrehajtása már természetesen a közgyűlés vagy a vállalati tanács által kinevezett ügyvezető igazgató feladata mindaddig, míg mandátuma tart. Ám hogy még a nemzetközi szakértői tanulmányok sem tévedhetetlenek, példázza a Csepel Autógyár esete. Április l-jén jelentették be, hogy a magyar kormány újabb 95 millió dolláros, 15 évre szóló, változó kamatozású hitelt vesz fel, a szállítás és közúti járműgyártás korszerűsítésére a Világbanktól. A hitelfelvétel az Ikarust, a Csepel Autót és a Rábát érinti elsősorban. A világbanki hitelt előkészítő szakértői tanulmányt egy bostoni tanácsadó cég készítette. A magyar közúti járműgyártás nagyobb hányadát - majdnem egytizedét - termeli a bruttó nemzeti terméknek, mint az NSZK vagy Svédország közúti járműipara. Méretét és szerkezetét a Magyarországra a KGST-n belül kiosztott szerep, a Szovjetuniónak nagy mennyiségben szállítandó autóbuszok gyártása alakította ki. A Rábától származó motor és futómű beépítésével a Csepel Autó szállítja az alvázat az Ikarusnak, mely a kész autóbuszokat az összes értékesítés 80 százalékában a Szovjetunióban értékesíti. Mint tudjuk, a legfőbb átvevő partner nem hajlandó elismerni az árban sem a rubel és a forint közötti reális átváltási arányokat, sem az elmúlt évek költségnövekedését. Az eddigi hírek szerint sem a Rába, sem az Ikarus nem óhajtott élni a világbanki hitel lehetőségével, mert abban az esetben, ha az állami támogatások valóban leépítésre kerülnének, képtelen lenne visszafizetni tartozását. A Csepel Autónak eleve azt tanácsolta a szakértő tanulmány: szűnjön meg, azaz olvadjon be részben a Rábába, részben az Ikarusba. A vállalati tanács által irányított Csepel Autógyár visszaadta a zárójelentést a bostoni cégnek azzal, hogy ezt dolgozzák át, ugyanis a vállalat ragaszkodik önállóságához. Vajon a hitel valóban a korszerűsítést szolgálja, vagy pedig bújtatott ártámogatás a szovjet vásárló javára, melyet a magyar adófizetőnek kell majd fedeznie? +++
1989. április 5., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|