|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Rajt a 9. Tungsram Kupán (2. rész)
|
Áramszünet miatt csaknem húszperces késéssel kezdődött a magyar - francia összecsapás, amely - a várakozásoknak megfelelően - könnyed és fölényes hazai győzelmet hozott. Dr. Konrád János szövetségi kapitány amolyan bemelegítő összecsapásnak minősítette a találkozót.
Magyarország - Franciaország 18:9 (4:2, 6:2, 5:2, 3:3) ------------------------------------------------------ Komjádi uszoda, 600 néző, V: Rüdecke (német), Cameron (ausztrál)
Magyarország: ------------- Ambrus - Schmiedt 1, Petőváry 3, Mészáros 3, Benedek 1, Dóczi 1, Tóth I. 6 csere: Nemes (kapus), Tóth F., Péter, Tóth L. 3, Sprok, Vincze
A franciák legjobb dobói: Grassau, Norait 3-3
Mészáros hozta el a labdát az első negyedben, s alig fél perc elteltével a vezető gólt is megszerezte. A franciák a 4. percben egyenlítettek Grassau jóvoltából (2:2), ám ezt követően kidomborodott a két csapat közötti tudásbeli különbség, s a magyarok már végig irányították a játékot. A második játékrészben kétszer is öt gól volt a különbség (7:2, 9:4), s a hazaiak könnyelműsködésére jellemző, hogy négyméteres és több ,,ziccer,, is kihasználatlanul maradt. Az első két negyedben Ambrus nem állt igazán feladata magaslatán - ahány lövés kapura ment, abból mind gól lett... A harmadik negyedben Nemes állt a helyére. A harmadik negyedben már 13:4-re elhúzott a hazai együttes, majd Grimaldi találatát követően Tóth László a center posztján látványosan lerázta védőjét, s hatalmas gólt lőtt. Három és fél perccel a végső dudaszó előtt Vincze átadását Tóth Imre gyönyörű mozdulattal ,,húzta,, a kapuba, s ekkor már tíz gólra nőtt az előny (17:7). Hogy a végelszámolásnál ne legyen kétszámjegyű a különbség a két együttes között, arról Ducher két másodperccel a lefújás előtt gondoskodott.
A közepes színvonalú és iramú összecsapáson főleg a hazaiak gyenge védekezése volt feltűnő, ám mivel az ellenfél nem tartozik a világ legjobbjai közé, a magyar csapatnak az edzőmérkőzés-jellegű csata fölényes megnyerése a ,,kihagyások,, ellenére sem jelenthetett gondot. (folyt.köv.)
1990. november 21., szerda 19:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|