|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Bejelentő iroda a főpolgármesteri hivatalban
|
1990. november 9., péntek - Sorra adják egymásnak a
kilincset a problémáikra orvoslást kereső fővárosiak Budapest
főpolgármesterének újonnan megnyílt bejelentő irodáján, -
tájékoztatta Babják Valéria irodavezető az MTI munkatársát.
Az irodavezető, aki egyébként korábban éveken át a Fővárosi Tanács ügyfélszolgálati irodájának vezetőjeként tevékenykedett, elmondta: az új irodát hétköznapokon a teljes munkaidő alatt felkeresheti bárki, aki problémájának megoldásához a főpolgármestertől vár segítséget. Eddig, a konkrét egyéni problémák mellett, főként lakásügyben és segélyezési gondokkal jelentkeztek. Megállapítható az is, hogy egyre inkább irritálja az embereket a környezetükben található viszonylag sok üres lakás. Ezzel összefüggésben az irodavezető szerint többen nehezményezik, hogy a hajléktalanok lakáskérdésének megoldása gyorsabb ütemben halad, mint másoké. Figyelemreméltó az is, hogy sok, úgynevezett önkényes lakásfoglaló a méltányosságra hivatkozva kéri a főpolgármestert, hogy ne kelljen kiköltöznie az általa egyébként jogtalanul elfoglalt lakásból. Jelentős azoknak a száma is, akik rossz anyagi körülményeik miatt szociális segélyt igényelnének, s egyre nő az IKV munkájával kapcsolatos bejelentések száma is.
Az egyelőre még csak egy személyes iroda a rendelkezésére álló eszközökkel segíteni kívánja a panaszosok ügyeinek gyors kivizsgálását, megoldását, de mint Babják Valéria hangsúlyozta: nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a tanácsrendszer megszűnt ugyan, de az emberek mindnnapjait érintő úgynevezett hatósági ügyekben rendelkező jogszabályok továbbra is ugyanazok, mint korábban.
Lehetőség lesz arra is - közölte az irodavezető -, hogy előzetes időpont egyeztetések után, személyesen találkozzanak a panaszosok a főpolgármesterrel. Ugyanis minden szerdán 16-18 óra között fogadónapot tart majd Demszky Gábor. Legközelebb azonban már csak november 28-ára van üres hely a főpolgármester előjegyzési naptárában. (MTI)
1990. november 9., péntek 11:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|