|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Cseh-szlovák-közi csúcs
|
Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1990. november 5. hétfő (MTI-tud.) - Hétfőn újabb
megbeszélést tart egymással a csehszlovák szövetségi miniszterelnök,
valamint a cseh és a szlovák kormány feje, arról a kérdéskörről,
hogy miként osszák meg a jövőben a hatásköröket a szövetségi,
illetve a köztársasági szervek között.
A csehszlovák föderáció új szerkezetének kialakítását célzó, úgynevezett ,,kompetencia-vita,, immár hónapok óta húzódik. Vasárnap este Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök és Petr Pithart cseh kormányfő nem teljesen egybehangzó módon nyilatkozott a hétfői fordulóról. Meciar szerint a két köztársaság kormánya közös állásponton van, míg Marián Calfa szövetségi miniszterelnök kormányának több kérdésben eltér a véleménye. Pithart viszont arról beszélt, hogy miként a cseh kormány és az ugyancsak prágai székhelyű szövetségi kormány nem kényszerítheti rá közös akaratát a szlovák félre, ugyanúgy a két köztársasági kormányfő sem állíthatja kész helyzet elé a szövetségi miniszterelnököt.
A hétfői találkozó után egyébként ebben a témában a résztvevők ,,a zsebük mélyére süllyesztik a kulcsot,, - mondta Pithart, és ezt úgy értette, hogy az elkövetkező hetekben, sőt, egy-két hónapban szerinte nem kell foglalkozni a kompetencia-ügyekkel. Pithart szerint minderre akkor kell visszatérni, amikor mindenki ,,bölcsebb lesz,,. Megfigyelők szerint a cseh kormányfő a november 23-24-i helyhatósági választások eredményének ismeretével kívánja gazdagítani tudása tárházát, mielőtt hosszú távú megállapodásokat szorgalmazna a cseh és szlovák szövetségi köztársaság jövőjét illetően. +++
1990. november 5., hétfő 09:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|