|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés rendes ülése - hétfői munkanap (4. rész)
|
Megítélésük szerint a nehezebb életkörülmények miatti jogos elégedetlenség túlnőtt az eredeti célon, a kezdetben még gazdasági indíttatású tiltakozást jól szervezett politikai erők saját érdekükben próbálták kihasználni. A kisgazdák határozott álláspontja, hogy mindenkinek le kell vonnia a tanulságot. A kormánynak az eddigieknél sokkal körültekintőbben kell döntéseit előkészítenie és a lakosság elé tárnia. Ezért szükségesnek tartják, hogy intézményesüljön hazánkban is a szociális partneri viszony. Fel is kérték a kormányt: kezdeményezze a szociális partnerség intézményét bevezető jogalkotást.
Összességében a kisgazdák úgy látták: a kormány kompromisszum-készsége hozzájárult a helyzet konszolidálásához, ezzel is bizonyította, hogy a döntő pillanatokban képes felismerni a stabilitáshoz fűződő érdekeket. Az elégedetlenség pedig nem adhat erkölcsi és jogi alapot arra, hogy a kormányt erőszakos eszközökkel próbálják lemondásra kényszeríteni. Az FKgP koalíciós felelőssége tudatában felszólította a kormányt, hogy haladéktalanul lásson hozzá a politikai és gazdasági rendszerváltás megvalósításához.
A Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának állásfoglalását Horn Gyula ismertette. Ahogyan az elmúlt napokban, ezúttal is hangsúlyozta: a további drámai fejlemények megakadályozása érdekében összefogásra van szükség. Egyetértett azzal a miniszterelnöki megállapítással, hogy ennek az ügynek csak vesztesei vannak, de mindjárt hozzátette: az ország három napnyi bénultságából fakadó károkért nem szabad a taxisokat felelőssé tenni. A károkat ugyanis sajnos a rossz kormányzati döntés következményei okozták. Emlékeztetett rá: a szocialisták kezdettől fogva elfogadhatatlannak tartották az áremelés mértékét és módját. Ugyanakkor - szögezte le - a blokád nem alkotmányos módszer, alkalmazását nem szabad gyakorlattá tenni. Az viszont fontos lenne, hogy a kormány a jogalkotásról szóló törvényben megfogalmazott kötelezettségének eleget téve, az egész társadalmat érintő döntések előtt kérje ki az érintett társadalmi szervezetek, érdekképviseletek véleményét. Újra felhívta a figyelemet a Szocialista Párt korábbi javaslataira, amelyek válságkezelő rendszer kialakítását szorgalmazzák, s amelyekre alig-alig reagáltak. Elmondta, hogy a szocialisták javasolják egy érdekegyeztetési rendszer jogszabályi alapjainak kimunkálását, mert e nélkül a célként elfogadott szociális piacgazdaság nem valósítható meg.
Végezetül arra szólított fel: mindenkinek, a Parlamentnek is abba kell hagynia a múltba merengést, s a közhangulatot szító szélsőséges kirohanásokat. (folyt. köv.)
1990. október 29., hétfő 19:46
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|