|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Koppenhága is megismerte a Fradi-,,szurkolókat,, - Nyilasi fél
az UEFA-tól (1. rész)
|
Mészáros István, az MTI munkatársa írja:
1990. október 25. csütörtök (MTI) - Nincs irigylésre méltó helyzetben a Ferencváros labdarúgócsapata, amely szerdán Koppenhágában az UEFA Kupa második fordulójában 3:0 arányú vereséget szenvedett az idei dán bajnoktól, az IF Bröndbytől. A háromgólos hátrányra általában is azt mondják: nehezen ledolgozható, de a Fradi helyzetét az is nehezíti, hogy a november 7-ei visszavágót az Üllői úton zárt kapuk mögött, erősen tartalékos összeállításban lesz kénytelen lejátszani. Mi tagadás, sokan tartanak attól, hogy a lassan hírhedtté váló, szerte Európában botrányt okozó zöld-fehér ,,szurkolók,, - egyáltalán, lehet-e őket annak nevezni? - még a második mérkőzésen is hallatnak magukról. Állítólag már most azt tervezgetik, miként fogják megrohanni, elfoglalni a stadiont, mert mit számít az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) büntetése, nélkülük nem lehet megrendezni az összecsapást... Legalábbis a legelvakultabb Fradi-,,rajongók,, szerint Ennek alapján máris készülődhetnek a budapesti rendfenntartók, hiszen nem nehéz megjósolni: november első szerdáján bizonyára akad majd munkájuk bőven.
Ezek a zöld-fehér ,,hívek,, egyébként a héten is meglehetősen negatív képet alakítottak ki magukról: még útban a dán főváros felé, Berlinben összeverekedtek az ottani arab és török vendégmunkások egy csoportjával, s aztán nem hagyták a koppenhágai rendőröket sem feladat nélkül, már napközben a rendkívül nyugodt, csendes város utcáin is randalíroztak, majd este a stadionban időnként ismét elfelejtkeztek arról, hogy inkább Pintért és társait illene buzdítaniuk. Ott volt a nézőtéren Zala György, a klub világbajnoki ezüst- és bronzérmes kenusa, aki a szakosztály vendégeként vett részt a skandináviai kiránduláson. Ő a következőkkel egészítette ki a történteket:
- Meg kell mondani, a dán szurkolók is elég csúnyán viselkedtek, szinte végig provokáltak bennünket - mondta. - Leöntöttek sörrel, köpködtek, üres sörösdobozokat, műanyagpoharakat, tojásokat, pénzérméket dobáltak közénk.
A játékosoktól kapott információk alapján mindezt megerősítette Nyilasi Tibor vezetőedző, aki útban hazafelé a koppenhágai repülőtéren azt is hozzátette, hogy szinte biztosra veszi: a Bröndby még csak írásbeli figyelmeztetést sem fog kapni az UEFA-tól, viszont lehetséges, hogy a Ferencvárost ismét megbüntetik. A szakvezető szerint a vereség is részben azzal függ össze, hogy a Fradi kezd nemkívánatos csapattá válni. (folyt.köv.)
1990. október 25., csütörtök 12:42
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|