|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Végvári József nem érzi bűnösnek magát - Megkezdődött a Duna-
gate ügy bírósági tárgyalása (1. rész)
|
1990. október 18., csütörtök - A Budapesti Katonai Bíróságon
csütörtök délelőtt dr. Hildenbrand Róbert hadbíró alezredes
elnökletével megkezdődött Végvári József nyugállományú rendőr őrnagy
bűnügyének nyilvános tárgyalása. A vádlott személyi adatainak
egyeztetése után dr. Bánhegyi Gábor őrnagy, a Budapesti Katonai
Ügyészség képviselője ismertette a vádiratot.
Végvári József nyugállományú rendőr-őrnagy 1965-től dolgozott a Belügyminisztérium III/III. Csoportfőnökségen, a belső biztonsági szolgálatnál különböző beosztásokban. 1989. február 1-jétől állandó ügyeletes tiszti beosztásba került, amelynek ellátása során rendszeresen szerzett tudomást államtitkot képező adatokról. A vádirat szerint Végvári József törvénytelennek tartotta a csoportfőnökség tevékenységét, ezért elhatározta, hogy valamilyen formában nyilvánosságra hozza azt. Ennek érdekében - 1989. december 24-én a Hősök terén tartott éjszakai istentiszteleten - találkozott Roszik Gábor országgyűlési képviselővel, akitől segítséget kért terve megvalósításához. Roszik Gábor összeismertette Végvári Józsefet Lovas Zoltán újságíróval, akivel megegyeztek egy közös akció végrehajtásában. December 25-én délután Lovas Zoltán és egy ismeretlen társa Végvári József segítségével bementek a Belügyminisztérium épületébe, ahol ,,szigorúan titkos,, jelzésű anyagokat és iratmegsemmisítésekre utaló körülményeket filmeztek le. Később, december 30-án Végvári József eredeti titkos dokumentumokat adott át Kőszeg Ferencnek, az SZDSZ szóvivőjének. Végvári József hozzájárult, hogy a Fidesz és az SZDSZ képviselői 1990. január 5-én sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozzák az ellenzéki pártokra és egyes tagjaikra vonatkozó adatokat tartalmazó titkos dokumentumokat.
Január 19-én újabb sajtótájékoztató volt, amelyen Végvári József felfedte magát, továbbá a TV Napzárta című műsorában is bemutatták a vele készült riportot. Ebben a belső biztonsági szolgálat feladatairól, működéséről és titkos tevékenységéről beszélt Lovas Zoltánnak. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a Budapesti Katonai Ügyészség Végvári Józsefet ügyeleti szolgálatban elkövetett kötelességszegés és államtitoksértés bűncselekmények elkövetésével vádolja. (folyt. köv.)
1990. október 18., csütörtök 18:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|