|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Ambrus mehet Firenzébe
|
1990. október 11. csütörtök (MTI) - Csütörtökön a Komjádi uszoda tanácstermében ülést tartott a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége. Megtárgyalták a liga külföldi szerződtetésekre kidolgozott tervezetét, s kisebb módosítással elfogadták azt. Eszerint a férfiaknál a 25. életévüket betöltött játékosok kaphatnak játékengedélyt, amennyiben a két érintett klub megegyezésre jut, s a pólós szerződése a válogatott érdekeit is figyelembe veszi. A nőkre ugyanez vonatkozik, csak korhatár-megkötés nélkül.
Pócsik Dénes, a női válogatott egyik edzője a csapat vb-felkészüléséről és egy újabb magyar-amerikai válogatott mérkőzés megrendezéséről számolt be. A Budapesten edzőtáborozó tengerentúliak kérésére vasárnap 11 órakor a Komjádi uszodában ismét összemérik erejüket a két ország ,,A,, együttesei.
Dr. Konrád János, a férfiak szövetségi kapitánya elmondta, jelenleg Sopronban edzőtáboroznak tanítványai, a jövő héten Ausztriában, október 24-étől pedig Spanyolországban folytatják a felkészülést a januári vb-re. A jugoszláv Jadran Split idegenlégiósa, Dóczi István két nappal később csatlakozik a kerethez az ibériai országban.
Az előzetes várakozások szerint a legérdekesebb napirendi pontnak Ambrus Tamás ügye ígérkezett, aki Olaszországba tart. A Rari Nantes Florentia és az FTC-Törley között létrejött a szerződés, a válogatott kapus már csak a szövetség engedélyére várt. A hálóőrt viszont a szeptemberi, Szeged elleni bajnokin okozott botrányért december 31-éig eltiltották a klubmérkőzéseken való szerepléstől. Emiatt nem írhat alá szerződést addig, amíg fegyelmi büntetése nem jár le. Ambrus az elsőfokú határozatot követően levelet juttatott el a szövetségbe, amelyben kérte büntetése eltörlését, arra hivatkozva, hogy idén már semmilyen hazai találkozóra nem kerül sor. Az elnökség ezt elutasította, viszont a fegyelmi bizottsággal egyetértve úgy határozott, hogy a kapusnak január 2-ai hatállyal adja meg a szerződése aláírásához szükséges játékengedélyt.
A sportág vezérkarának tagjai foglalkoztak a sajtóban nagy port felkavart állítólagos Ambrus-Nemes ellentéttel. Emlékezetes, az FTC és a Vasas válogatott hálóőreinek neve egyaránt felmerült az olasz együttesnél kapus szerződtetési szándéka kapcsán. Ám az olaszok végül a zöld-fehérekkel kötöttek megállapodást...
Az elnökség az ügy kapcsán viszont szeretné nyomatékosan felhívni a klubok és a külföldi szerződésekre váró játékosok figyelmét az etikus magatartás szükségességére, az ilyen esetek elkerülése érdekében.+++
1990. október 11., csütörtök 20:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|