|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Albán menekültek - olasz, amerikai
|
Róma, 1990. július 12. csütörtök (Reuter/UPI/APA) - Elindult
az olaszországi Velence kikötőjéből szerdán este az a komphajó, amely
az albániai Durresből az olaszországi Brindisibe viszi a tiranai
nagykövetségekre menekült albánok első csoportját.
A két hetes menekültdráma megoldását célzó nemzetközi akció keretében az Appia nevű olasz komp orvosokkal és betegápolókkal a fedélzetén szerdán este indult Velencéből az albániai Durresbe, ahova várhatóan mintegy harminc órás út után érkezik meg.
Az ,,olasz csizma,, sarkán fekvő Brindisiből az ugyancsak olasz Espresso Grecia nevű komp csütörtökön indul. A római külügyminisztérium egyelőre nem tudott felvilágosítást adni arra vonatkozóan, hogy mennyi időbe telik majd a menekültek elszállítása, mivel sok függ attól, hogy milyen gyorsan intézik el az albán hatóságok a kitelepülési formaságokat. Egyes értesülések szerint viszont az első menekültek már elképzelhető, hogy pénteken reggel megérkeznek Brindisibe. A két hajó kapitánya egyelőre olyan utasítást kapott, hogy Durres kikötője előtt várakozzon.
Először a tiranai NSZK-nagykövetségen tartózkodó menekülteket szállítják Brindisibe, ahol már készen áll fogadásukra a sebtében felállított sátorváros. Innen a nyugatnémet követségre menekülteket vonattal viszik majd az NSZK-ba, míg Párizs hajót küld a követségén menedéket keresett albánokért.
Az albán menekülteknek csak egy része kíván a fogadó országokban maradni. Sokan az Egyesült Államokba illetve Kanadába szeretnének kivándorolni.
Ugyanakkor Washington meglehetősen visszafogottan nyilatkozott az albán menekültek befogadásával kapcsolatban. Richard Boucher amerikai külügyi szóvivő a menekültprobléma mihamarabbi rendezésére szólította fel Tiranát és óvta az albán hatóságokat, hogy a kitelepülők családtagjaival szemben megtorlást alkalmazzanak.
Boucher közölte, hogy Washington a kelet-európai országokból érkező bevándorlók számára fenntartott idei 6500-as kvótán belül kész albánokat befogadni, azonban elsőbbséget élveznek majd azok, akiknek rokonaik élnek az Egyesült Államokban.+++
1990. július 12., csütörtök 07:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|