|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
- Tüntetés a munkásőrség ellen - 2. folyt.
|
- Ezt követően felhívtam Borzák Lajost, a munkásőrség szóvivőjét és azt kérdeztem meg tője: szerinte hogyan zajlott le a ma délutáni tüntetőakció? - Ami a munkásőrséget illeti én azt hiszem, hogy egyértelműen bizonyította, hogy ez nem azonos a magyar nép akaratával, jóllehet mindenhol a magyar nép nevében léptek fel. A számarányok viszont a következőt mutatják. Magyaroszágon több mint 3000 település van. Ezek közül vidéken 31 helyen, Budapesten 12 helyen volt demonstráció és négy helyen pedig petíciót adtak át. Hát ennyit a számszerűségről és ennyit, hogy ez mennyiben fejezte ki a magyar nép akaratát. Az igaz, hogy a tüntetők is a magyar nép részét alkotják. Na de az egész magyar nép nevében nem jogosultak beszélni. - Mennyiben látják a munkásőrség szempontjából jogosultnak azt, hogy a költségek amivel jár a munkásőrség fenntartása túl nehezek a jelnlegi gazdasági helyzetben. - A világon mindenhol, a hol fegyveres szervezetet tartanak fenn, az pénzbe kerül. Ezek között a munkásőrség, vagy a munkásőrséghez hasonló olyan tipusú szervezet, melyet az állampolgárok önként vállalnak és nem hivatásosként teljesítenek, ez az egész világon, nemcsak Magyarországon, mindenhol a legolcsóbb fegyveres szervezetek közé tartozik természetéből adódóan. - Hajlandó lenne a munkásőrség például egy olyan megoldásra - amennyiben sor kerül arra hogy mégis feloszlatják, nem tudni jelenleg hogy mi lesz -, akkor szó lehetne arról például, hogy azzal érvelne a munkásőrség, hogy rendben van, lemondunk az anyagi támogatásről, és kizárólag a magunk zsebéből fizetjük a dolgokat amire szükség van, már úgyis egy csomó megvan, de hogy további költségekbe ne kerüljön, erre hajlandó lenne a munkásőrség? (folyt.)
1989. szeptember 29., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|