|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik nap (2. rész)
|
Király Zoltán (Csongrád m., 5. vk.), a Magyar Televízió ------------- szegedi studiójának szerkesztő-riportere a társadalmi szervezetek tulajdonában és kezelésében lévő vagyonok tárgyában interpellált a pénzügyminiszterhez és igazságügyminiszterhez. Elöljáróban kifejtette: a pénzügyminiszternek megfogalmazott kérdésről lemondott, mivel a Parlament elfogadta, hogy az állami tulajdonban lévő, de különböző társadalmi szervezetek kezelésében álló vagyonról a miniszter az ülésszak októberi folytatásakor tájékoztatást ad. A továbbiakban elmondta, hogy az elmúlt hónapokban a Demisz, az MSZMP és a Munkásőrség több kísérletet tett a kezelésükben lévő, állami tulajdont képező vagyon egy részének magántulajdonná alakítására. A ,,jól ismert,, Next 2000 Kft. megalakítása mellett az MSZMP és a Munkásőrség különböző gazdasági társulásokat hoz létre vagyona eredetének eltüntetésére és az állami ellenőrzés alóli kivonására. Ezzel kapcsolatban a képviselő utalt arra, hogy a földtörvény módosítása kizárja a vagyon ilyen átjátszását. Hangsúlyozta, hogy az állami tulajdonként deklarált vagyontömeg eredete ugyan tisztázatlan, ám úgy gondolja: az említett esetekben fennáll a törvénysértés veszélye, nem is beszélve az akciók romboló erkölcsi-politikai hatásáról. Ezért szükségesnek tartja tisztázni: törvényes-e a több milliárdos értékű ingatlankezelési jog átmentésére, a vagyontárgyak állami tulajdonból való kivonására irányuló igyekezet. Dr. Békesi László pénzügyminiszter az igazságügyminiszterrel és a legfőbb ügyésszel egyeztetett válaszában kifejtette, hogy 1989. július 1-je után, a módosított földtörvény alapján a kezelői jog mindenfajta átruházása és befektetése tilos. Ahol ennek a törvénynek a kijátszására kísérlet történik, ott az igazságügyminiszter kezdeményezi a legfőbb ügyésznél a törvényességi óvást és a felülvizsgálatot. Az ilyen kísérletekre az elmúlt időszakban jó néhány példa volt, és sajnos úgy tűnik, lesz is - fűzte hozzá a miniszter. Utalt arra, hogy a Next 2000 Kft.-nél a cégbíróság a kezelési jog átadására vonatkozó alaptőke-emelési javaslatot már nem fogadta el. Kifejtette: minden olyan kísérlet, amely a módosított földtörvénnyel ellentétesen, a kezelői joggal próbál tulajdonnövekményt, tőkenövelést egy-, vagy többszemélyes társaságokban elérni - törvénytelen. (folyt. köv.)
1989. szeptember 28., csütörtök 11:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|