|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (16. rész)
|
Juhász Ferenc (Budapest, 62. vk.), az MSZMP XX. kerületi ------------- Bizottságának titkára a Soroksár térségében lévő Kunszentmiklós-Tas vasútvonal feletti közúti felüljáró újjáépítéséről kérdezte a közlekedési, hírközlési és építésügyi minisztert. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt évtizedekben számos elképzelés született a felüljáró helyreállítására, az ígéretek ellenére azonban nem történt semmi. A mind jobban növekvő járműforgalom kaotikus állapotokat idézhet elő, ha nem születik mielőbb döntés a felüljáró újjáépítéséről. Udvari László államtitkár e felvetésre is csak ,,kényszer szülte,, választ adhatott, mondván: elhanyagolt infrastruktúra a több évtizedes magyar gazdaságpolitikai gyakorlat következménye. Közölte, hogy a felüljáró helyreállítása a Fővárosi Tanács illetékességi körébe tartozik, s a beruházás szerepel a tanács tervében, a kivitelezésre azonban nincs elegendő pénz. A tárca a gondokon forgalomszervezéssel kíván enyhíteni, s az M0-ás autópályagyűrű építését is gyorsítják, hogy az 1990 végén forgalomba helyezendő szakasz átadásával a nehézgépjárművek elkerülhessék a XX. kerületi ,,kritikus,, útvonalakat. Bár a képviselő a választ nem fogadta el, az Országgyűlés többségi szavazattal méltányolta a tárca álláspontját. (folyt.köv.) (folyt.köv.)
1989. szeptember 27., szerda 15:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|