|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Kohl-nyilatkozat - keletnémet menekültek
|
Bréma, 1989. szeptember 10. vasárnap (MTI-tud) - A nyugatnémet kormány szintén hivatalosan köszönetét nyilvánította azért, hogy Magyarország lehetővé tette az NDK-menekültek kiutazását az országból. Megállapította, hogy az NSZK Magyarországnak ezt sohasem felejti el. Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja, aki Brémában részt vesz pártja, a CDU hétfőn kezdődő kongresszusán, és vasárnap az elnökség előkészítő ülését vezette, az ARD tévétársaság esti műsorában külön is bejelentette a magyar kormány döntését. Kohl szívélyes köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak és a hatóságoknak. Az NSZK teljes mértékben tudatában van annak, s az utóbbi hetekben folytatott megbeszélések is ezt igazolják, hogy Budapest milyen nagy jelentőségű döntést hozott - mondotta Kohl. Ez az emberiesség és az európai szolidaritás döntése volt, amelyért hálával tartozunk. A kancellár egyúttal megragadta az alkalmat ahhoz, hogy szintén köszönetet mondjon Ausztriának és Burgenland népének a menekültekkel kapcsolatos önzetlen tevékenységükért. Az emberiességnek ezeket a megnyilvánulásait sem felejtjük el - mondotta. +++
1989. szeptember 10., vasárnap 20:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|