|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
- Párt, mozgalom, csoport Magyarországon - 1 folyt.
|
Töprengenek is azon, hogy a magyar és a szocialista jelző maradjon-e. A munkás viszont ne, mert állítólag ezt sérelmezik az ételmiségiek. Javaslatként elhangzott, hogy kerüljön valahová a nép vagy a dolgozó. Akadnak olyasfélével előhozakodók is, hogy csak a teljes névváltoztatással lehet szakítani az előző korszakkal. Súlyos ellentétek ezek. És a legközelebbi kongresszus elodázhatatlan feladata a tisztázás lenne, de a helyzetet ismervén, az összekuszálódott fonalakat csak a gordiuszi csomóhoz hasonlatosan tudnák kibogozni. Ez a kettévágás azonban a kommunisták számára veszélyek forrása, hiszen már hovatovább a két kezünkön is nehéz megszámlálni, hogy a kommunisták szíve hány felé húzhat. Berecz János mozgalma, összefogás az MSZMP megujításáért az egyik kínálat. A másik irányzat vezére Pozsgay Imre. Ők a Demokratikus Magyarországért Mozgalom névvel léptek porondra. Az ehhez közelálló marxista reformkörök azt hangoztatják, kilépnek az MSZMP-ből, ha nem győz a reformszárny, és ez esetben új pártot alapítanak. Ribánszki Róbert csapata a Marxista Egységplatform. S ezzel nincs vége: a népidemokratikus alternatíva, a Münnich Ferenc Társaság, amely fontolgatja, hogy szintén párttá alakul át. A keményvonalasok közé tartozik még a Munkások Marxista-Leninista Pártja, mely a szocialista demokrácia frontja, továbbá az Antoniewicz Rolland vezette Lengyel-Magyar Diákok Országjáró Szövetsége. A Demisz negyven-valahány tagszervezte közül ki tudja mennyi miképpen hol áll. S mindahány bizakodik, fennen hirdetik, hogy híveik száma jelentős. Kiknek azért, mert megvalósítható reformot tűznek zászlójukra, mások pedig azzal toboroznak, hogy nem lehet a fürdővízzel kiönteni a gyereket is. Tehát el kell vetni a visszarendeződést a szocialista diktatúrához, de nem szabad engedni a piacviszonyok megteremtését. Hiszen akkor tovább tágul az életszínvonalbeli olló a szegények és a tehetősebbek között. (folyt.)
1989. szeptember 2., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|