|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdődött az MSZMP reformköreinek II. országos tanácskozása (1. rész)
|
1989. szeptember 2., szombat - Átfogó, radikális reformeszméket tükröző platform megvitatását és elfogadását jelölték meg második országos tanácskozásuk céljaként az MSZMP reformkörei. Az MSZMP Budapesti Bizottságának politikai, propaganda és művelődési központjában szombaton megkezdődött kétnapos tanácskozásuk 357 küldöttje választ keres minden olyan, az egész magyar társadalmat foglalkoztató kérdésre, amellyel az MSZMP közelgő kongresszusának is szembe kell néznie. Az országos tanácskozásra meghívták az MSZMP más platformjait és a demokratikus szervezetek képviselőit; közülük 55-en éltek a lehetőséggel.
A reformkörök nemcsak sajátos termékei egy kiélezett válsághelyzetnek, hanem aktív szereplői és alakítói is kívánnak lenni a magyar történelemnek - hangsúlyozta Ágh Attila politiológus, a plenáris ülés társelnöke a tanácskozást megnyitó beszédében. Mint mondotta: a reformkörök kezdettől fogva meghatározói és formálói voltak a párt radikális megújulásának, e kezdeményező és dinamizáló szerepükre most, egy hónappal a pártkongresszus előtt nagyobb szükség van, mint valaha. A reformerők legnépesebb és legdinamikusabb csapatának határozott áttörést kell elérniük a párt reformpárttá átalakulásának, illetve új párttá szerveződésének folyamatában. Ehhez szükséges valamennyi reformerő összefogása, szövetsége, és fontos, hogy élesen elhatárolódjanak a konzervatív erőktől. Kifejtette, hogy a legutóbbi napok eseményei alapján a párton belül a nyílt konzervatív visszarendeződés esélyei csekélyeknek minősíthetők. A szélesedő pánikhangulat nyomán viszont bizonyos körökben, csoportokban egyre inkább erősödik a mindenkivel való elvtelen egység igénye, mint a konzervatív-sztálinista erők túlélési stratégiája. Sokan vannak még - hívta fel a figyelmet -, akik az összefogás jelszavával vagy a legjobb esetben a ,,fontolva haladás,, programjával a konzervativizmus eszméinek és szereplőinek átmentésére törekszenek. Nyomatékosan aláhúzta: őket vagy meggyőzni kell, vagy konfrontálódni velük, mert minden további elvesztegetett idő a párt radikális reformjának kudarcával fenyeget. Rámutatott, hogy a párt különböző szintű vezetésében egyaránt ott találhatók még a hitelét vesztett és a hitelképes személyek. (folyt. köv.)
1989. szeptember 2., szombat 13:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|