|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum Falutagozatának programja (1. rész) (OS)
|
1989. május 9., kedd - Programunk az MDF Országos Gyűlésén elfogadott "Politikai Nyilatkozat"-ban foglaltakon kívül a következő: 1. A falvakban megtermelt nemzeti jövedelmet helyben kell felhasználni, a faluból elvont adót oda vissza kell juttatni. 2. A falvak infrastruktúráját európai színvonalra kell emelni (utak, távbeszélőhálózat, közmű). 3. A táj arculatát, környezetét lényegesen befolyásoló és megváltoztató beavatkozások (beruházások) megkezdése előtt a helyi lakosság beleegyezését népszavazás útján kell elnyerni. 4. Növelni kell a kistelepülések szellemi erejét és önállóságát. Ennek érdekében: - a legkisebb településen is vissza kell állítani az iskolai oktatást, legalább az első 4 osztály tekintetében; - összevont tanácsú községek esetében a társközségekben mindenhol elöljáróságot kell választani; - népfőiskolákat kell haladéktalanul szervezni és azokon a falu emberét érdeklő gazdasági és politikai témákban ismeretterjesztést és oktatást végezni. 5. Törekedni kell a falu hagyományos emberformáló erkölcsi értékeinek visszaállítására. Ennek eszköze: - a hitoktatás is, amelyhez az iskola biztosítson tantermet; - új tantárgyként - vallástól függetlenül - viselkedés és erkölcstan oktatása az általános iskolában. 6. Az Országgyűlésbe olyan képviselőket kell küldeni a falusi választókörzetekből, akik törvényalkotó munkájuk során elsősorban a falu érdekeit képviselik. 7. Az új földtörvény és a kormány gazdaságpolitikája biztosítson megfelelő gazdasági környezetet a falusi ember kezdeményezőképességének kibontakoztatására, lehetőséget az eredményes önálló vállalkozásra. 8. Valamennyi településen népgyűlésen kell ismertetni az MDF és Falutagozatának programját, szorgalmazva a helyi MDF csoportok megalakulását. Felhívjuk és kérjük a már működő és ezután létesülő községi MDF szervezeteket, csoportokat, hogy csatlakozzanak az MDF Falutagozatához Felhívjuk és kérjük azokat a falun élő felelős állampolgárokat, akik - helyi MDF szervezet hiányában - egyénileg kívánnak csatlakozni, levélben jelentkezzenek a ménfőcsanaki csoportunknál. (folyt.köv.)
1989. május 9., kedd 15:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Magyar Demokrata Fórum Falutagozatának programja (2. rész) (OS)
|
Felhívjuk és kérjük azokat a tudósokat és művészeket, írókat, politológusokat és szociológusokat, néprajzosokat és falukutatókat, akik céljainkkal egyetértenek, csatlakozzanak a Falutagozat szervezetéhez. Kérjük, hogy szellemiségükkel, tudásukkal segítsék, sőt adott esetben irányítsák a magyar falu érdekében végzendő tudatos és szervezett munkánkat. Meggyőződésünk, hogy egy országos hálózat kialakításával, fegyelmezett szervezettel, a csatlakozók okos és következetes munkálkodásával valódi eredményeket tudunk elérni. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a Falutagozat nem elszakadás a MDF-től, hanem kiegészítése, az MDF közelítése a néphez, a faluhoz. A Falutagozatot, mint az MDF szerves részét, szellemi és politikai mozgalomként, de pártszerűen kívánjuk működtetni. Az MDF politikai pártjának megalakulásakor, annak tevékenységében részt kívánunk venni. Levélcím: MDF Falutagozat. 9012. Győr - Ménfőcsanak, Pf.: 5. Az MDF Falutagozatának Ménfőcsanaki Csoportja (OS)
1989. május 9., kedd 15:11
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|