|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Közlekedés a világkiállításon - Vita a MTESZ szervezésében
|
1989. február 21., kedd - Az 1995-re tervezett Budapest-Bécs világkiállítás látogatóinak közlekedésével összefüggő kérdésekről rendezett vitát kedden a MTESZ Közlekedéstudományi Egyesülete. A tanácskozáson részt vettek a Magyar Építőművészek Szövetségének képviselői is.
A szakértők számításai szerint a világkiállításhoz kapcsolódó infrastrukturális beruházások több mint 60 milliárd forintba kerülnek. Ezek azonban olyan létesítmények, amelyeknek megépítése a világkiállítástól függetlenül is indokolt. Mindenképpen meg kell építeni például a Budapest-Bécs közötti autópályát. A tervek szerint az építkezés külföldi működőtőke bevonásával meggyorsítható. Amennyiben az új út fizető autópálya lesz, a költségek 15-20 év alatt megtérülhetnek. Ugyancsak fontos a két főváros közötti vonatközlekedés korszerűsítése is. A vitában elhangzott: szükség lenne egy kis kapacitású repülőtérre Esztergom térségében, amely magánrepülőgépeket és helikoptereket fogadna. Mások véleménye szerint ehelyett inkább a Ferihegyi repülőteret kellene bővíteni. A közlekedési szakemberek mérlegelték, hogy a világkiállítás helyszínéül javasolt területeknél milyen közlekedési beruházások szükségesek. Jelenleg még versenyben van Gazdagrét, Aquincum, Csepel és Kőbánya. De bármelyik területet jelölik ki, okvetlenül be kell fejezni a fővárost övező M0-ás autógyűrűt, valamint megépíteni a Lágymányosi hidat. Amennyiben Gazdagréten lesz a világkiállítás, akkor célszerű a Kálvin térről a rendezvény helyszínéig új metróvonalat építeni. Aquincum esetében a Duna budai partján autópálya építése indokolt. Olyan műszaki megoldást kell keresni, ami nem gátolja túlzottan a budai közlekedést. A tanácskozáson elhangzott: a világkiállítás - amennyiben hazánk megkapja a rendezés jogát - 1995 áprilisától októberig tart. Ez idő alatt a becslések szerint 14-16 millió látogatóra lehet számítani. (MTI)
1989. február 21., kedd 17:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|