|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
Népszavazás Magyarországon
|
Köln, 1989. november 28. (Deutschlandfunk, Nyugatnémet sajtószemle) - A magyarországi népszavazással kapcsolatban az Augsburger Allgemeine így foglal állást: - A választási részvétel megítélésében szerepet játszik, hogy vajon az urnától távol maradó magyarok osztják-e az ellenzéki pártoknak azt a megfontolását, hogy az elnök közvetlen megválasztása a parlamenti szavazás előtt előnyben részesítené Pozsgay Imrét, a kommunista pártból létrejött szocialisták jelöltjét. Tisztázhatták volna álláspontjukat a választási cédulával. Rossz ómennek számít az a tény, hogy lemondtak erről a jogukról, amit oly sokáig megvontak tőlük, nemcsak a magyarok demokráciába vezető útjára nézve. Mi legyen abból a köztársaságból, amelynek polgárai oly kevés érdeklődést mutatnak az állam iránt? Ezen túlmenően sajnálatos lenne, ha az olyan szánalmasan lefolyt népszavazás eredménye megakadályozná Pozsgay elnökségét, mert a budapesti főreformátor lenne a garancia arra, hogy nem szakad meg a most bevezetett fejlődés. A többiek pedig - az alapjában véve még alakulóban lévő pártok - időt nyernének arra, hogy kifejlesszék a szükséges struktúrákat ahhoz, hogy erőik konstruktívan beavatkozhassanak a parlamenti játékba - vélekedik az Augsburger Allgemeine. +++
1989. november 28., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|