|
|
|
|
|
|
|
|
Budapesti jelentések (BBC, Reggeli Híradó)
A Központi
Bizottság rendkívüli ülését hirtelen, napokkal azután hívták össze,
hogy Pozsgay Imre azt mondotta a budapesti rádión, hogy 1956
népfelkelés volt, egy oligarchikus rendszer ellen, amely megalázta
a magyar nemzetet és nem kellene többé ellenforradalomnak nevezni.
Ugyanakkor Berecz János, aki egy időben a párt konzervatív
szárnyának volt a vezetője, azt mondta, hogy a párt nem vezeti
kellőképpen a reformokat. Grósz Károly pártvezér pedig
kijelentette, hogy a Politikai Bizottságon belüli megosztottság
feltartóztatja a politikai és gazdasági reformprogramot és azt
javasolta, hogy a Központi Bizottság eszközöljön személyi
változtatásokat, ha ez szükségesnek látszik. Bár volt arról
célozgatás, hogy magas állásban levő emberek elveszthetik
megbízatásukat, általában nem tartják valószínűnek, hogy egyáltalán
jelentős személyi változások lennének. Ehelyett kompromisszum
várható a napirend 3 fő kérdésében: a párt hozzáállása a
többpártrendszer kérdéséhez; a jövő évi választások formája és az
egyre szervezettebb alternatív és ellenzéki csoportok.
|
|
|
|
|
|
|
A tsz-ek rendkívüli konferenciája - Németh Miklós (8. rész)
|
Manapság sokan vannak, akik szelet vetnek. Holott magot kellene. Persze magvetők is vannak, csak ők csendben végzik dolgukat. Olykor meg is róják őket a hangosak, mondván: a vidéki tömeg csendes, nem politizál Pedig nagyon is politizál Csak mások az értékei és más a célrendszere. Nem az, ami a frissen támadt politikai hullámverés tajtékos habjain kicsapódik. A ,,csendes tömegnek" markáns politikai akarata van, de nem hangoskodik. Szilárd talajt akar érezni a lába alatt, és biztonságos jövőt látni maga előtt. Megújulást akar, de nem felfordulást. A politikai szárnyalások - az elfojtások és a kötelező egyformaság megszűnését követő tobzódó sokszínűség - idején nekünk rájuk kell támaszkodnunk, rájuk akik két lábukat erősen megvetve mindig is a földön álltak. S ha mozdultak, akkor is a földön jártak. Pedig viharos erejű történelmi szelek az utóbbi évtizedekben is többször nekiveselkedtek, hogy megforgassák és kitépjék a mélyben kapaszkodó gyökereiket. De nem sikerült És ez ad reményt arra, hogy a földhöz, táptalajához kötődő magyar paraszt és az ivadékaiból lett agrárértelmiség a jövő egyik záloga marad. Én látom bennük a jövő igéretét De vajon ők is látják-e bennünk saját jövőjük biztosítékát? - tette fel a kérdést, amelyet egy továbbival is megtoldott: Mit kell tennünk ahhoz, hogy a kérdésre a válasz határozott ,,igen,, legyen? Ismét ki kell alakítanunk az új, hosszabb távra szóló, eredményesen működő agrárpolitikát. Tapasztaljuk és megelégedve nyugtázzuk, hogy az agrárpolitikáért több - alakulóban lévő - társadalmi erő is felelősséget érez. Nem lenne helyes, ha az agrárpolitika megújítása a politikai, hatalmi harcok eszközévé válna. Céllá kell emelni, aminek elérését a politikai törekvéseknek szolgálniuk kell. Nem alaptalan a kérdés: lehet-e és szabad-e az átfogó gazdaságpolitikai koncepció mellett külön ágazati koncepciókat kidolgozni. Olyat nyivánvalóan nem, amely a sajátosságok és sajátos érdekek túlhangsúlyozásával és sajátos eszközök, preferenciák alkalmazásával keresztezi az átfogó koncepció cél- és eszközrendszerét. De olyat igen, amely az átfogó stratégia céljaihoz igazodva megfogalmazza az ágazat eredményes működését szolgáló feladatokat és felrajzolja a perspektivákat. Ezután az 1949 utáni erőszakos kollektivizálásról szólt, amely - mint mondta -, a magyar falu mindennapi életének organikus szövedékét pusztította el, s letarolta a közösségi intézményeket. Kuláküldözés címén az 50-es években az egész parasztság ellen hadjáratot folytattak. (folyt. köv.)
1989. február 24., péntek 16:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|