|
|
|
|
|
|
|
|
Emberi jogok (SZER, Világhíradó)
Richard Schifter, az emberi jogok és a humanitárius ügyek
adminisztrálásával megbízott külügyi államtitkár előbb a
külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót, majd pedig a
kongresszus illetékes bizottsága előtt nyilatkozott emberjogi
kérdésekről.
Schifter a kongresszusban egyebek közt a következőket mondotta:
- Budapesten voltam, Bukarestből jövet. Budapesten voltam a múlt
nyáron, és azt találtam, hogy ott a körülmények figyelemreméltóak.
Ott a levegőben a változás határozott jelei érzékelhetők.
Magyarország a nagyobb nyíltság irányába halad. A magyar vezetés
alapvetően érdekelt abban, hogy a gazdasági struktúrát
megváltoztassa - mondotta a külügyi államtitkár, majd hozzátette:
"Az amerikai nagykövetség a párt székházában találkozót szervezett
a számomra. Úgy hiszem munkáspártnak hívják a pártot, de Budapesten
a kommunista párt székházában a leninizmusnak még a fuvallatát sem
lehetett érezni a levegőben."
Richard Schifter újságírók kérdéseire válaszolva a romániai emberi
jogi helyzetről is beszélt. Megállapította: Romániában az emberi
jogok helyzete évek óta rossz, ma is rossz. Románia elnyomó ország
- mondotta az államtitkár. A román vezetés világosan
kinyilvánította, hogy elutasítja a glasznoszty koncepcióját
|
|
|
|
|
|
|
A magyar áremelések
|
(Sally Ackroyd) London, 1989. január 9. (BBC, Panoráma) - A magyar szakszervezetek bírálták a mai nagy áremeléseket. Azzal vádolták a kormányt, hogy inflációs gazdaságpolitikát folytat. A hivatalos szakszervezeti lap, a Népszava a következőket írta. - Az áremelkedések mély kétségbeesést okoztak az egész országban. Az áremelések a társadalom minden rétegét érintik, különösen azon családok százezreit, melyeknek életszínvonala már egy évtizede folyamatosan romlik. Mától kezdve ugyanis a tej és a tejtermékek ára csaknem 40 százalékkal megy fel, a gyógyszerárak több mint 80 százalékkal, ezenkívül szintén minden alapvető élelmiszer árucikkszolgáltatás ára emelkedni fog - a fűtést is beleértve - az elkövetkezendő néhány hónap során. A Népszava szokatlanul erősen megfogalmazott vezércikkében azzal vádolja a kormányt, hogy az inflációs politikát folytat, s így próbálja kompenzálni a költségvetési deficit nagy részét. A lap szerint az antiinflációs politika ígéret marad mindaddig, amíg a kormány ennyire mélyen nyúl a lakosság zsebébe. A kormány szerint az áremelésekre azért van szükség, hogy így csökkentsék az állami támogatásokat, és segítsék elő egy, az eddigieknél inkább piacorientált gazdaság kialakítását, ahol az árak a valós előállítási költségeket tükrözik. A szakszervezet lapja egyetért azzal, hogy az állami támogatásoknak ez az úgynevezett jelenlegi "burjánzása" valóban tűrhetetlen, azt azonban hangsúlyozza, hogy amennyiben az ország átáll a valós árakra, akkor valós bérekre is szükség van. A lap szerint semmiféle rend és stabilizáció nem képzelhető el mindaddig, amíg a becsületes munkát nem fizetik meg becsületesen. A helyzet valójában úgy áll, hogy a kormány ebben az évben megpróbálja liberalizálni a béreket, ezek elosztását - amennyire csak lehetséges - az egyes vállalatokra hagyja. A közgazdászok szerint azonban ennek eredménye éppen úgy lehet bércsökkentés, mint béremelés. A BBC budapesti tudósítója a továbbiakban hozzáteszi: a házkezelési szolgáltatások árainak emelését többek között a bérlők szövetsége is sérelmezte, a szervezet tiltakozó levelet küldött a miniszterelnökhöz. Erre válaszképpen azt az ígéretet kapták, hogy az elkövetkezendő hetek során tárgyalásokra ülhetnek össze magas rangú kormányhivatalnokokkal. +++
1989. január 9., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kismáté Józsefné Tapolca: - az lenne a kérésünk, hogy a lányomék - harmadikos középiskolások - szalagavatóra készülnek és kellenne nekik egy férfi, rövid, ősz paróka. Sajnos a környéken sehol nem tudtuk beszerezni. Péntekre kellenne nekik, arra gondoltunk, hogy hátha van egy kiselejtezett ilyen paróka a TV kelléktárában. Nagyon megköszönnénk.
Urbán István 65-65-63 - hűséges nézője vagyok a TV2-nek, de sajnos játszani még nem tudtam. Miért nem úgy van a telefonszám megadva, mint a Kapcsoltamban, hogy az is rejtvény legyen, ne csak a szerencse játszón szerepet, hogy ki tud játszani.
272-132 - azt szeretném megkérdezni, hogy lehet, hogy hetek óta nem lehet vonalat kapni a játékokhoz.
Ha már vizadót és csőadót is bevezettek, miért nem vezették be a kutyaadót, mert borzalmas mennyi a kutya. 855-043
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Kisgazda Pártnak a hatalom részéről történő elismerését jelentette, hogy február 9-re meghívót kaptunk az Igazságügy Minisztériumtól egy olyan értekezletre, amely az új alkotmány előkészítésének munkálatait volt hivatva koordinálni. A megbeszélésen Pozsgay Imre államminiszter és Kulcsár Kálmán igazságügy miniszter is részt vett. Utóbbi előterjesztette a minisztérium által kidolgozott alkotmány tervezetet."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|