|
|
|
|
|
|
|
|
Emberi jogok (SZER, Világhíradó)
Richard Schifter, az emberi jogok és a humanitárius ügyek
adminisztrálásával megbízott külügyi államtitkár előbb a
külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót, majd pedig a
kongresszus illetékes bizottsága előtt nyilatkozott emberjogi
kérdésekről.
Schifter a kongresszusban egyebek közt a következőket mondotta:
- Budapesten voltam, Bukarestből jövet. Budapesten voltam a múlt
nyáron, és azt találtam, hogy ott a körülmények figyelemreméltóak.
Ott a levegőben a változás határozott jelei érzékelhetők.
Magyarország a nagyobb nyíltság irányába halad. A magyar vezetés
alapvetően érdekelt abban, hogy a gazdasági struktúrát
megváltoztassa - mondotta a külügyi államtitkár, majd hozzátette:
"Az amerikai nagykövetség a párt székházában találkozót szervezett
a számomra. Úgy hiszem munkáspártnak hívják a pártot, de Budapesten
a kommunista párt székházában a leninizmusnak még a fuvallatát sem
lehetett érezni a levegőben."
Richard Schifter újságírók kérdéseire válaszolva a romániai emberi
jogi helyzetről is beszélt. Megállapította: Romániában az emberi
jogok helyzete évek óta rossz, ma is rossz. Románia elnyomó ország
- mondotta az államtitkár. A román vezetés világosan
kinyilvánította, hogy elutasítja a glasznoszty koncepcióját
|
|
|
|
|
|
|
Magyarországi fejlemények
|
Magyarországon mától jelentős mértékben emelkedik több alapvető fogyasztási cikk és szolgáltatás ára. Szikszai Béla, az Országos Árhivatal elnöke közölte, hogy az áremelés következtében átlagosan 800 forinttal emelkednénk személyenként a havi kiadások. Az élelmiszerárak átlagosan 16-17 százalékkal emelkednek. Többe kerülnek mától a sütőipari és tejtermékek, illetve a húsfélék. A gyógyszerek ára átlagosan 80 százalékkal emelkedik. A Balaton partja közelében az éjszaka kisebb méretű földrengés volt. A Magyar Távirati Iroda jelentette, hogy Richter-féle skála 3,5-4 fokot regisztrált. Anyagi kár nem keletkezett, és pánik sem tört ki a lakosság körében. Szakértők szerint lehetséges, hogy az 1985-ben történt földrengés egy úgynevezett utórengéséről volt szó. 1985. augusztus 15-én Nyugat-Magyarországon valamivel erősebb, 5 fokos földrengés volt. Emberéletben nem esett kár, több épület azonban megrongálódott. - A SZOT elnöksége pénteki ülésén jogosnak nevezte a dolgozók széles körű felháborodását a jelentős áremelések hírére. A szaktanács vezető testülete megígérte, hogy újabb tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal, ha nem a tervezettnek megfelelően alakulnak a reálbérek és a reáljövedelmek. A Magyar Demokrata Fórum két baranyai szervezete nyílt levelet intézett a megye országgyűlési képviselőihez. Ebben a magyar-román tárgyalások eredménytelenségére visszatekintve országgyűlési felszólalásra kérik a képviselőket, amely szorgalmazza, hogy Magyarország az erdélyi kisebbség és az emberi jogok érdekében hivatalos formában forduljon az Egyesült Nemzetekhez és a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületéhez. Magyarország kérje ezeket a nemzetközi testületeket, hogy tűzzék napirendre a romániai kérdést. Az erdélyi menekültügyeket egy önálló, szuverén, anyanemzeti testület, a parlament mellett létrehozott külön bizottság, és ne a külföldiek igazságrendészetével kapcsolatos apparátus kezelje - jelentette ki Nagy László, az Erdélyi Szövetség alelnöke. Ezt az teszi szükségszerűvé, hogy korábban tömegesen fordultak elő visszaadások, amelyekért nem a Belügyminisztérium, hanem azok a politikusok a felelősek, akik ez ellen a gyakorlat ellen a kellő időben nem tettek megfelelő lépéseket - fejtette ki Nagy László a budapesti rádió 168 óra című adásában. Doina Corneia kolozsvári francia tanárnő eltűnésének körülményeiről kérdezte a budapesti rádió egyik munkatársa az Amnesty International brüsszeli szervezetét. Az ügyben annyi ismeretes, hogy Corneiáról november óta, amikor a biztonsági rendőrségen kihallgatásra kellett jelentkeznie, semmi hír nem érkezett. A kolozsvári francia tanárnő a belga televíziónak adott korábbi nyilatkozatában bírálta a román vezetést a falurombolási program miatt. +++ zsó /nl
1989. január 9., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kismáté Józsefné Tapolca: - az lenne a kérésünk, hogy a lányomék - harmadikos középiskolások - szalagavatóra készülnek és kellenne nekik egy férfi, rövid, ősz paróka. Sajnos a környéken sehol nem tudtuk beszerezni. Péntekre kellenne nekik, arra gondoltunk, hogy hátha van egy kiselejtezett ilyen paróka a TV kelléktárában. Nagyon megköszönnénk.
Urbán István 65-65-63 - hűséges nézője vagyok a TV2-nek, de sajnos játszani még nem tudtam. Miért nem úgy van a telefonszám megadva, mint a Kapcsoltamban, hogy az is rejtvény legyen, ne csak a szerencse játszón szerepet, hogy ki tud játszani.
272-132 - azt szeretném megkérdezni, hogy lehet, hogy hetek óta nem lehet vonalat kapni a játékokhoz.
Ha már vizadót és csőadót is bevezettek, miért nem vezették be a kutyaadót, mert borzalmas mennyi a kutya. 855-043
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Kisgazda Pártnak a hatalom részéről történő elismerését jelentette, hogy február 9-re meghívót kaptunk az Igazságügy Minisztériumtól egy olyan értekezletre, amely az új alkotmány előkészítésének munkálatait volt hivatva koordinálni. A megbeszélésen Pozsgay Imre államminiszter és Kulcsár Kálmán igazságügy miniszter is részt vett. Utóbbi előterjesztette a minisztérium által kidolgozott alkotmány tervezetet."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|