|
|
|
|
|
|
|
|
Emberi jogok (SZER, Világhíradó)
Richard Schifter, az emberi jogok és a humanitárius ügyek
adminisztrálásával megbízott külügyi államtitkár előbb a
külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót, majd pedig a
kongresszus illetékes bizottsága előtt nyilatkozott emberjogi
kérdésekről.
Schifter a kongresszusban egyebek közt a következőket mondotta:
- Budapesten voltam, Bukarestből jövet. Budapesten voltam a múlt
nyáron, és azt találtam, hogy ott a körülmények figyelemreméltóak.
Ott a levegőben a változás határozott jelei érzékelhetők.
Magyarország a nagyobb nyíltság irányába halad. A magyar vezetés
alapvetően érdekelt abban, hogy a gazdasági struktúrát
megváltoztassa - mondotta a külügyi államtitkár, majd hozzátette:
"Az amerikai nagykövetség a párt székházában találkozót szervezett
a számomra. Úgy hiszem munkáspártnak hívják a pártot, de Budapesten
a kommunista párt székházában a leninizmusnak még a fuvallatát sem
lehetett érezni a levegőben."
Richard Schifter újságírók kérdéseire válaszolva a romániai emberi
jogi helyzetről is beszélt. Megállapította: Romániában az emberi
jogok helyzete évek óta rossz, ma is rossz. Románia elnyomó ország
- mondotta az államtitkár. A román vezetés világosan
kinyilvánította, hogy elutasítja a glasznoszty koncepcióját
|
|
|
|
|
|
|
Hétvégi sportműsor
|
1990. december 7. péntek (MTI) - A hétvégén Budapesten és vidéken a következő fontosabb sporteseményekre kerül sor:
december 8., szombat: ---------------------
kézilabda: NB I-es férfi és női mérkőzések, köztük a férfiaknál: D. Dózsa - VÁÉV-Bramac SE, Debrecen, 16.30 ó
kosárlabda: NB I-es férfi és női mérkőzések, köztük a férfiaknál az A-csoportban: Tungsram SC - Bp. Honvéd, Megyeri út, 18 ó, a nőknél az A-csoportban: BSE - Tungsram SC, Városmajor, 16 ó
motorsport: Nemzetközi teremcross-viadal, Budapest Sportcsarnok, 17 ó
röplabda: A Kupagyőztesek Európa Kupájáért a nőknél: Vasas - VS Courrieres (francia), Folyondár u., 16 ó
úszás: Amero-Hun országos bajnokság, Komjádi uszoda, előfutamok 9 ó, döntők 16.30 ó
december 9., vasárnap: ----------------------
kézilabda: NB I-es férfi mérkőzések: K. Bányász - Békéscsabai Előre Spartacus, Komló, 18 ó, V. Bányász - NYVSC, Várpalota, 17.30 ó, Sz. Olajbányász SE - Tatabányai Bányász, Szolnok, 17 ó, Dunaferr SE - Tisza Volán SC, Dunaújváros, 11 ó, PEMÜ-Honvéd - Elektromos, Solymár, 16.30 ó
kosárlabda: NB I-es férfi és női mérkőzések, köztük a férfiaknál az A-csoportban: Atomerőmű SE - Körmend-Hunor, Paks, 17 ó
motorsport: Nemzetközi teremcross-viadal, Budapest Sportcsarnok, 15 ó
rsg: Együttes kéziszer csapat OB, Nemzeti Sportcsarnok, 11 ó
úszás: Amero-Hun országos bajnokság, Komjádi uszoda, előfutamok 9 ó, döntők 16.30 ó +++
1990. december 7., péntek 08:26
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kismáté Józsefné Tapolca: - az lenne a kérésünk, hogy a lányomék - harmadikos középiskolások - szalagavatóra készülnek és kellenne nekik egy férfi, rövid, ősz paróka. Sajnos a környéken sehol nem tudtuk beszerezni. Péntekre kellenne nekik, arra gondoltunk, hogy hátha van egy kiselejtezett ilyen paróka a TV kelléktárában. Nagyon megköszönnénk.
Urbán István 65-65-63 - hűséges nézője vagyok a TV2-nek, de sajnos játszani még nem tudtam. Miért nem úgy van a telefonszám megadva, mint a Kapcsoltamban, hogy az is rejtvény legyen, ne csak a szerencse játszón szerepet, hogy ki tud játszani.
272-132 - azt szeretném megkérdezni, hogy lehet, hogy hetek óta nem lehet vonalat kapni a játékokhoz.
Ha már vizadót és csőadót is bevezettek, miért nem vezették be a kutyaadót, mert borzalmas mennyi a kutya. 855-043
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Kisgazda Pártnak a hatalom részéről történő elismerését jelentette, hogy február 9-re meghívót kaptunk az Igazságügy Minisztériumtól egy olyan értekezletre, amely az új alkotmány előkészítésének munkálatait volt hivatva koordinálni. A megbeszélésen Pozsgay Imre államminiszter és Kulcsár Kálmán igazságügy miniszter is részt vett. Utóbbi előterjesztette a minisztérium által kidolgozott alkotmány tervezetet."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|