|
|
|
|
|
|
|
|
Emberi jogok (SZER, Világhíradó)
Richard Schifter, az emberi jogok és a humanitárius ügyek
adminisztrálásával megbízott külügyi államtitkár előbb a
külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót, majd pedig a
kongresszus illetékes bizottsága előtt nyilatkozott emberjogi
kérdésekről.
Schifter a kongresszusban egyebek közt a következőket mondotta:
- Budapesten voltam, Bukarestből jövet. Budapesten voltam a múlt
nyáron, és azt találtam, hogy ott a körülmények figyelemreméltóak.
Ott a levegőben a változás határozott jelei érzékelhetők.
Magyarország a nagyobb nyíltság irányába halad. A magyar vezetés
alapvetően érdekelt abban, hogy a gazdasági struktúrát
megváltoztassa - mondotta a külügyi államtitkár, majd hozzátette:
"Az amerikai nagykövetség a párt székházában találkozót szervezett
a számomra. Úgy hiszem munkáspártnak hívják a pártot, de Budapesten
a kommunista párt székházában a leninizmusnak még a fuvallatát sem
lehetett érezni a levegőben."
Richard Schifter újságírók kérdéseire válaszolva a romániai emberi
jogi helyzetről is beszélt. Megállapította: Romániában az emberi
jogok helyzete évek óta rossz, ma is rossz. Románia elnyomó ország
- mondotta az államtitkár. A román vezetés világosan
kinyilvánította, hogy elutasítja a glasznoszty koncepcióját
|
|
|
|
|
|
|
Miskolci rendőrök segítenek Debrecenben
|
1990. október 3., szerda - A Miskolci Rendőri Zászlóalj
állományából naponta 15-20 rendőr és öt URH-s gépkocsi segíti az év
hátra levő részében Debrecen közbiztonságának a javítását. Vass
György rendőr-alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
Közrendvédelmi és Közlekedési Osztályának vezetője ezzel
kapcsolatban az MTI debreceni tudósítójának elmondta: a megye
közismerten rossz közbiztonsági és bűnügyi helyzete miatt, már több
ízben kérték a rendőri létszám emelését és a technikai ellátottság
javítását az Országos Rendőr-főkapatinyságtól. Az országos rendőri
szerv ugyan elismerte Hajdú-Bihar megye gondjait - különösen
Debrecen bűnügyi helyzetének rossz állapotát -, de anyagi okok miatt
nem tudott segíteni. Ezt követően született meg az áthidaló
megoldás, aminek eredményeként a Debrecenben ,,ideiglenesen
állomásozó,, miskolci rendőrök ez év december 31-éig segítenek a
Hajdú-Bihari megyeszékhely közrendjének javításában. (MTI)
1990. október 3., szerda 17:51
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kismáté Józsefné Tapolca: - az lenne a kérésünk, hogy a lányomék - harmadikos középiskolások - szalagavatóra készülnek és kellenne nekik egy férfi, rövid, ősz paróka. Sajnos a környéken sehol nem tudtuk beszerezni. Péntekre kellenne nekik, arra gondoltunk, hogy hátha van egy kiselejtezett ilyen paróka a TV kelléktárában. Nagyon megköszönnénk.
Urbán István 65-65-63 - hűséges nézője vagyok a TV2-nek, de sajnos játszani még nem tudtam. Miért nem úgy van a telefonszám megadva, mint a Kapcsoltamban, hogy az is rejtvény legyen, ne csak a szerencse játszón szerepet, hogy ki tud játszani.
272-132 - azt szeretném megkérdezni, hogy lehet, hogy hetek óta nem lehet vonalat kapni a játékokhoz.
Ha már vizadót és csőadót is bevezettek, miért nem vezették be a kutyaadót, mert borzalmas mennyi a kutya. 855-043
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Kisgazda Pártnak a hatalom részéről történő elismerését jelentette, hogy február 9-re meghívót kaptunk az Igazságügy Minisztériumtól egy olyan értekezletre, amely az új alkotmány előkészítésének munkálatait volt hivatva koordinálni. A megbeszélésen Pozsgay Imre államminiszter és Kulcsár Kálmán igazságügy miniszter is részt vett. Utóbbi előterjesztette a minisztérium által kidolgozott alkotmány tervezetet."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|