|
|
|
|
|
|
|
|
Emberi jogok (SZER, Világhíradó)
Richard Schifter, az emberi jogok és a humanitárius ügyek
adminisztrálásával megbízott külügyi államtitkár előbb a
külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót, majd pedig a
kongresszus illetékes bizottsága előtt nyilatkozott emberjogi
kérdésekről.
Schifter a kongresszusban egyebek közt a következőket mondotta:
- Budapesten voltam, Bukarestből jövet. Budapesten voltam a múlt
nyáron, és azt találtam, hogy ott a körülmények figyelemreméltóak.
Ott a levegőben a változás határozott jelei érzékelhetők.
Magyarország a nagyobb nyíltság irányába halad. A magyar vezetés
alapvetően érdekelt abban, hogy a gazdasági struktúrát
megváltoztassa - mondotta a külügyi államtitkár, majd hozzátette:
"Az amerikai nagykövetség a párt székházában találkozót szervezett
a számomra. Úgy hiszem munkáspártnak hívják a pártot, de Budapesten
a kommunista párt székházában a leninizmusnak még a fuvallatát sem
lehetett érezni a levegőben."
Richard Schifter újságírók kérdéseire válaszolva a romániai emberi
jogi helyzetről is beszélt. Megállapította: Romániában az emberi
jogok helyzete évek óta rossz, ma is rossz. Románia elnyomó ország
- mondotta az államtitkár. A román vezetés világosan
kinyilvánította, hogy elutasítja a glasznoszty koncepcióját
|
|
|
|
|
|
|
Antall - részletes (1.rész)
|
Hamburg, 1990. október 1. hétfő (MTI-tud.) - Antall József
miniszterelnök hétfőn kora délután megérkezett Hamburgba, ahol részt
vesz a nyugat- és keletnémet Kereszténydemokrata Unió (CDU)
egyesülési kongresszusán. A kormányfő először felkereste Henning
Voscheraut, a Hanza-város polgármesterét, majd a hamburgi
kongresszusi központba, a kereszténydemokrata pártkongresszus
helyszínére utazott.
Az ülésteremben jelen levő mintegy ezer küldött helyéről felállva, hosszantartó, lelkes tapssal köszöntötte Antall Józsefet.
A miniszterelnök az Európai Demokratikus Unió (EDU) nevében, a szervezet alelnökeként üdvözölte a kongresszusi küldötteket, az új elnökséget és az össznémet CDU elnökévé megválasztott Helmut Kohl kancellárt. - Magyarországot nagy örömmel tölti el, hogy két nap múlva egyesül Németország. Eötvös báró a múlt században úgy fogalmazott, hogy ,,a magyar függetlenség a német egység függvénye,,. Mi ma büszkén elmondhatjuk, hogy a német egység a magyar függetlenségtől függött - mondta Antall József, utalva arra, hogy a magyar ellenzék tavaly nyáron kezdeményező szerepet játszott a határ megnyitásában a keletnémet menekültek előtt.
A kereszténydemokraták feladata ma az, hogy az elvesztegetett négy évtized után visszavezessék Kelet-Közép-Európa új demokráciáit az európai demokráciák családjába. Ezen országok előtt az a hatalmas feladat áll, hogy kivezessék társadalmaikat a politikai, erkölcsi, gazdasági válságból, és pluralista, az emberi jogokat tiszteletben tartó demokráciákat teremtsenek, hangsúlyozta.
Meggyőződésem, hogy a kereszténydemokrácia, amely Európa tartós egységét, az igazán demokratikus jogállamiságot, a szociális piacgazdaságot tekintette vezérelvének, az egyesült Németországban is ezen elvek érvényesítésére fog törekedni - mondta. (folyt.)
1990. október 1., hétfő 19:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kismáté Józsefné Tapolca: - az lenne a kérésünk, hogy a lányomék - harmadikos középiskolások - szalagavatóra készülnek és kellenne nekik egy férfi, rövid, ősz paróka. Sajnos a környéken sehol nem tudtuk beszerezni. Péntekre kellenne nekik, arra gondoltunk, hogy hátha van egy kiselejtezett ilyen paróka a TV kelléktárában. Nagyon megköszönnénk.
Urbán István 65-65-63 - hűséges nézője vagyok a TV2-nek, de sajnos játszani még nem tudtam. Miért nem úgy van a telefonszám megadva, mint a Kapcsoltamban, hogy az is rejtvény legyen, ne csak a szerencse játszón szerepet, hogy ki tud játszani.
272-132 - azt szeretném megkérdezni, hogy lehet, hogy hetek óta nem lehet vonalat kapni a játékokhoz.
Ha már vizadót és csőadót is bevezettek, miért nem vezették be a kutyaadót, mert borzalmas mennyi a kutya. 855-043
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Kisgazda Pártnak a hatalom részéről történő elismerését jelentette, hogy február 9-re meghívót kaptunk az Igazságügy Minisztériumtól egy olyan értekezletre, amely az új alkotmány előkészítésének munkálatait volt hivatva koordinálni. A megbeszélésen Pozsgay Imre államminiszter és Kulcsár Kálmán igazságügy miniszter is részt vett. Utóbbi előterjesztette a minisztérium által kidolgozott alkotmány tervezetet."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|