|
|
|
|
|
|
|
|
Emberi jogok (SZER, Világhíradó)
Richard Schifter, az emberi jogok és a humanitárius ügyek
adminisztrálásával megbízott külügyi államtitkár előbb a
külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót, majd pedig a
kongresszus illetékes bizottsága előtt nyilatkozott emberjogi
kérdésekről.
Schifter a kongresszusban egyebek közt a következőket mondotta:
- Budapesten voltam, Bukarestből jövet. Budapesten voltam a múlt
nyáron, és azt találtam, hogy ott a körülmények figyelemreméltóak.
Ott a levegőben a változás határozott jelei érzékelhetők.
Magyarország a nagyobb nyíltság irányába halad. A magyar vezetés
alapvetően érdekelt abban, hogy a gazdasági struktúrát
megváltoztassa - mondotta a külügyi államtitkár, majd hozzátette:
"Az amerikai nagykövetség a párt székházában találkozót szervezett
a számomra. Úgy hiszem munkáspártnak hívják a pártot, de Budapesten
a kommunista párt székházában a leninizmusnak még a fuvallatát sem
lehetett érezni a levegőben."
Richard Schifter újságírók kérdéseire válaszolva a romániai emberi
jogi helyzetről is beszélt. Megállapította: Romániában az emberi
jogok helyzete évek óta rossz, ma is rossz. Románia elnyomó ország
- mondotta az államtitkár. A román vezetés világosan
kinyilvánította, hogy elutasítja a glasznoszty koncepcióját
|
|
|
|
|
|
|
Hétvégi sportműsor (2. rész)
|
szeptember 29., szombat: ------------------------
vízilabda: Női BEK-selejtező, Szentes: Coventry (angol) - Volturno (olasz) 14.30 ó, Ethnikos (görög) - Mediterrani (spanyol) 15.45, Szentes - Fram Odense (dán) 17 ó
OB I-es férfimérkőzések: Tungsram - Szentesi SC, Komjádi uszoda, 11 ó Ú. Dózsa - Szolnoki Vízügy, Komjádi uszoda, 19.30 Szeged SC - Tatabányai Bányász, 11 Eger SE - FTC-Törley, 16 Bp. Spartacus - BVSC, Kőér u., 18 OSC - Vasas, Hajós Alfréd uszoda, 18.30
szeptember 30., vasárnap: -------------------------
autósport: Nemzetközi autocross-viadal, Cserénfa, 9 ó
gokart: Az OB 12. fordulója, Győr, Likócsi-pálya, 11 ó
kerékpár: Béke Grand Prix, kritériumverseny, Citadella, 11 ó
kézilabda: PEMÜ-Honvéd - Komló NB I-es férfimérkőzés, Solymár, 16.30 ó
kosárlabda: Bajnoki mérkőzések, köztük a nőknél: BSE - Szarvas, Városmajor, 16 ó
labdarúgás: NB II-es mérkőzések (valamennyi 15 órakor): Keleti csoport: Szarvasi Vasas - Kecskeméti SC Eger SE - Kazincbarcikai Vegyész Kecskeméti TE - Salgótarjáni Síküveg Diósgyőri VTK - Csepel SC Kabai Egyetértés - Hatvan-DEKO Nyíregyházi VSC - Bajai SK Debreceni MTE - Szolnoki MÁV MTE
Nyugati csoport: Ajka Hungalu - BKV Előre Oroszlányi Bányász - Mohács Dorogi Bányász - Dunaferr Komlói Bányász - Sabaria-Tipo BMTE-Törley - Soproni SE Nagykanizsai Olajbányász - Paksi Atom Szekszárdi Dózsa - III. ker. TTVE (folyt.köv.)
1990. szeptember 28., péntek 09:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kismáté Józsefné Tapolca: - az lenne a kérésünk, hogy a lányomék - harmadikos középiskolások - szalagavatóra készülnek és kellenne nekik egy férfi, rövid, ősz paróka. Sajnos a környéken sehol nem tudtuk beszerezni. Péntekre kellenne nekik, arra gondoltunk, hogy hátha van egy kiselejtezett ilyen paróka a TV kelléktárában. Nagyon megköszönnénk.
Urbán István 65-65-63 - hűséges nézője vagyok a TV2-nek, de sajnos játszani még nem tudtam. Miért nem úgy van a telefonszám megadva, mint a Kapcsoltamban, hogy az is rejtvény legyen, ne csak a szerencse játszón szerepet, hogy ki tud játszani.
272-132 - azt szeretném megkérdezni, hogy lehet, hogy hetek óta nem lehet vonalat kapni a játékokhoz.
Ha már vizadót és csőadót is bevezettek, miért nem vezették be a kutyaadót, mert borzalmas mennyi a kutya. 855-043
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Kisgazda Pártnak a hatalom részéről történő elismerését jelentette, hogy február 9-re meghívót kaptunk az Igazságügy Minisztériumtól egy olyan értekezletre, amely az új alkotmány előkészítésének munkálatait volt hivatva koordinálni. A megbeszélésen Pozsgay Imre államminiszter és Kulcsár Kálmán igazságügy miniszter is részt vett. Utóbbi előterjesztette a minisztérium által kidolgozott alkotmány tervezetet."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|