|
|
|
|
|
|
|
|
Emberi jogok (SZER, Világhíradó)
Richard Schifter, az emberi jogok és a humanitárius ügyek
adminisztrálásával megbízott külügyi államtitkár előbb a
külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót, majd pedig a
kongresszus illetékes bizottsága előtt nyilatkozott emberjogi
kérdésekről.
Schifter a kongresszusban egyebek közt a következőket mondotta:
- Budapesten voltam, Bukarestből jövet. Budapesten voltam a múlt
nyáron, és azt találtam, hogy ott a körülmények figyelemreméltóak.
Ott a levegőben a változás határozott jelei érzékelhetők.
Magyarország a nagyobb nyíltság irányába halad. A magyar vezetés
alapvetően érdekelt abban, hogy a gazdasági struktúrát
megváltoztassa - mondotta a külügyi államtitkár, majd hozzátette:
"Az amerikai nagykövetség a párt székházában találkozót szervezett
a számomra. Úgy hiszem munkáspártnak hívják a pártot, de Budapesten
a kommunista párt székházában a leninizmusnak még a fuvallatát sem
lehetett érezni a levegőben."
Richard Schifter újságírók kérdéseire válaszolva a romániai emberi
jogi helyzetről is beszélt. Megállapította: Romániában az emberi
jogok helyzete évek óta rossz, ma is rossz. Románia elnyomó ország
- mondotta az államtitkár. A román vezetés világosan
kinyilvánította, hogy elutasítja a glasznoszty koncepcióját
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács Bős-Nagymarosi Beruházást Ellenőrző Társadalmi Bizottsága (1. rész)
|
1989. április 10., hétfő - A Parlamentben hétfőn ülést tartott Nyitray Rékának, a Budapesti Műszaki Egyetem tudományos főmunkatársának elnökletével a Minisztertanács Bős-Nagymarosi Beruházást Ellenőrző Társadalmi Bizottsága. Elsőként Meleg Zoltán, a Pest Megyei Tanács környezet- és természetvédelmi titkára tájékoztatta a testületet arról a napokban történt eseményről, hogy Nagymaros térségében kivágtak ötvenöt jegenyenyárfát. Meleg Zoltán elmondta, hogy a beruházók semmiféle engedélyt nem kaptak a nyárfák kivágására. Nem igaz az a feltételezés, hogy a fák egy bizonyos baktériumos betegségben szenvedtek volna, szakértők véleménye szerint a tapasztalt kiszáradást a beruházás következtében kialakuló vízhiányos állapot idézte elő. Ez a folyamat azonban - ugyancsak szakvélemények szerint - visszafordítható lett volna, a fákat meg lehetett volna menteni. A kár annál is nagyobb, mivel ez a nyárfasor meghatározta a táj képét. A későbbiekre vonatkozó tervek sem számoltak a fák kipusztításával, a majdani állapotot előrevetítő fantáziaképeken is látható a fasor.
A bizottság állást foglalt amellett, hogy a beruházó ilyen jellegű, engedély néküli tevékenysége megengedhetetlen, s feltétlenül szükséges vizsgálatot indítani a felelősség megállapítására. E kérdés kapcsán szóba került az is, hogy a térségben - akár a kivágott fatörzsekből - állítsanak emléket az itt kárba veszett értékeknek. A meghívottként jelenlévő Varga Miklós környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztériumi államtitkár ehhez a kérdéshez kapcsolódva kifejtette: tudomása szerint a kivágás időpontjában már csak 29 fa állt, s az őhozzá eljuttatott szakvélemények ezeket a nyárfákat kivágásra ítélték. Az államtitkár tudni vélte azt is, hogy a nagymarosi tanácselnök szóbeli engedélyt adott a fasor kivágására. A későbbi szóváltásban a bizottság tagjai vitatták e tájékoztatás pontosságát, rámutatva, hogy a kivágást követően elkészített helyszíni jegyzőkönyvben is 55 fa szerepelt, a helyi tanácselnöknek pedig nincs is illetékessége az ilyenfajta kérdések eldöntésében. Hoch Róbert akadémikus annak a véleményének adott hangot: a fák gyors kivágása azt sugallmazza, hogy a beruházók nem a kormány ígéretének megfelelően járnak el. Kifejtette még: az a rossz érzés kísérti, hogy a társadalmi bizottság puszta létével egyeseknek alibit szolgáltat, ám valóságos beavatkozásra a dolgok folyamatába tulajdonképpen nincs módja. (folyt.köv.)
1989. április 10., hétfő 15:57
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kismáté Józsefné Tapolca: - az lenne a kérésünk, hogy a lányomék - harmadikos középiskolások - szalagavatóra készülnek és kellenne nekik egy férfi, rövid, ősz paróka. Sajnos a környéken sehol nem tudtuk beszerezni. Péntekre kellenne nekik, arra gondoltunk, hogy hátha van egy kiselejtezett ilyen paróka a TV kelléktárában. Nagyon megköszönnénk.
Urbán István 65-65-63 - hűséges nézője vagyok a TV2-nek, de sajnos játszani még nem tudtam. Miért nem úgy van a telefonszám megadva, mint a Kapcsoltamban, hogy az is rejtvény legyen, ne csak a szerencse játszón szerepet, hogy ki tud játszani.
272-132 - azt szeretném megkérdezni, hogy lehet, hogy hetek óta nem lehet vonalat kapni a játékokhoz.
Ha már vizadót és csőadót is bevezettek, miért nem vezették be a kutyaadót, mert borzalmas mennyi a kutya. 855-043
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Kisgazda Pártnak a hatalom részéről történő elismerését jelentette, hogy február 9-re meghívót kaptunk az Igazságügy Minisztériumtól egy olyan értekezletre, amely az új alkotmány előkészítésének munkálatait volt hivatva koordinálni. A megbeszélésen Pozsgay Imre államminiszter és Kulcsár Kálmán igazságügy miniszter is részt vett. Utóbbi előterjesztette a minisztérium által kidolgozott alkotmány tervezetet."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|