|
|
|
|
|
|
|
|
Emberi jogok (SZER, Világhíradó)
Richard Schifter, az emberi jogok és a humanitárius ügyek
adminisztrálásával megbízott külügyi államtitkár előbb a
külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót, majd pedig a
kongresszus illetékes bizottsága előtt nyilatkozott emberjogi
kérdésekről.
Schifter a kongresszusban egyebek közt a következőket mondotta:
- Budapesten voltam, Bukarestből jövet. Budapesten voltam a múlt
nyáron, és azt találtam, hogy ott a körülmények figyelemreméltóak.
Ott a levegőben a változás határozott jelei érzékelhetők.
Magyarország a nagyobb nyíltság irányába halad. A magyar vezetés
alapvetően érdekelt abban, hogy a gazdasági struktúrát
megváltoztassa - mondotta a külügyi államtitkár, majd hozzátette:
"Az amerikai nagykövetség a párt székházában találkozót szervezett
a számomra. Úgy hiszem munkáspártnak hívják a pártot, de Budapesten
a kommunista párt székházában a leninizmusnak még a fuvallatát sem
lehetett érezni a levegőben."
Richard Schifter újságírók kérdéseire válaszolva a romániai emberi
jogi helyzetről is beszélt. Megállapította: Romániában az emberi
jogok helyzete évek óta rossz, ma is rossz. Románia elnyomó ország
- mondotta az államtitkár. A román vezetés világosan
kinyilvánította, hogy elutasítja a glasznoszty koncepcióját
|
|
|
|
|
|
|
Fejti György Székesfehérvárott (1. rész)
|
1989. február 23., csütörtök - Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára csütörtökön Székesfehérvárra látogatott. Az MSZMP Fejér megyei bizottságának székházában Barts Oszkárné első titkár fogadta és tájékoztatta a megye társadalmi, politikai életéről. Ezt követően a KB titkára - Krasznai Lajos vezérőrnagy, a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, honvédelmi miniszterhelyettes társaságában - a Münnich Ferenc laktanyát kereste fel. Ott Török Mihály altábornagy, seregtest-parancsnok fogadta.
Török Mihály altábornagy a seregtest általános helyzetéről, a kiképző-nevelőmunkáról, Kamuti Sándor vezérőrnagy, a seregtest párbizottságának első titkára a pártszervezet életéről, a kommunistákat foglalkoztató kérdésekről, Gáspár Ferenc vezérőrnagy, a seregtest-parancsnok politikai helyettese pedig a személyi állomány általános politikai helyzetéről számolt be a Központi Bizottság titkárának. Fejti György ezt követően aktívaülésen és fórumon találkozott a székesfehérvári helyőrségi alakulatok és katonai szervezetek csaknem 300 képviselőjével. A mintegy kétórás fórumon időszerű belpolitikai kérdésekről, a Központi Bizottság legutóbbi két ülésén tárgyaltakról tájékoztatta a résztvevőket, s választ adott a parancsnokságot és a törzsállományt foglalkoztató kérdésekre. Hangsúlyozta: az MSZMP határozottan ellene van annak, hogy a fegyveres erők és testületek a napi politika ingadozásainak legyenek kitéve. Fontos, hogy a hadseregben dolgozó kommunisták önérzettel, a néphez, a nemzethez hűen, katonai esküjüknek megfelelően végezzék munkájukat. A politikai elkötelezettség, valamint a nép és a nemzet iránti hűség között semmiféle ellentmondás nincs - hangoztatta a Központi Bizottság titkára. Rámutatott: vissza kell utasítani a fegyveres erőket és testületeket ért támadásokat. Ez a társadalom józan többségének is a véleménye. (folyt.köv.)
1989. február 23., csütörtök 19:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kismáté Józsefné Tapolca: - az lenne a kérésünk, hogy a lányomék - harmadikos középiskolások - szalagavatóra készülnek és kellenne nekik egy férfi, rövid, ősz paróka. Sajnos a környéken sehol nem tudtuk beszerezni. Péntekre kellenne nekik, arra gondoltunk, hogy hátha van egy kiselejtezett ilyen paróka a TV kelléktárában. Nagyon megköszönnénk.
Urbán István 65-65-63 - hűséges nézője vagyok a TV2-nek, de sajnos játszani még nem tudtam. Miért nem úgy van a telefonszám megadva, mint a Kapcsoltamban, hogy az is rejtvény legyen, ne csak a szerencse játszón szerepet, hogy ki tud játszani.
272-132 - azt szeretném megkérdezni, hogy lehet, hogy hetek óta nem lehet vonalat kapni a játékokhoz.
Ha már vizadót és csőadót is bevezettek, miért nem vezették be a kutyaadót, mert borzalmas mennyi a kutya. 855-043
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Kisgazda Pártnak a hatalom részéről történő elismerését jelentette, hogy február 9-re meghívót kaptunk az Igazságügy Minisztériumtól egy olyan értekezletre, amely az új alkotmány előkészítésének munkálatait volt hivatva koordinálni. A megbeszélésen Pozsgay Imre államminiszter és Kulcsár Kálmán igazságügy miniszter is részt vett. Utóbbi előterjesztette a minisztérium által kidolgozott alkotmány tervezetet."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|