|
|
|
|
|
|
|
|
Emberi jogok (SZER, Világhíradó)
Richard Schifter, az emberi jogok és a humanitárius ügyek
adminisztrálásával megbízott külügyi államtitkár előbb a
külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatót, majd pedig a
kongresszus illetékes bizottsága előtt nyilatkozott emberjogi
kérdésekről.
Schifter a kongresszusban egyebek közt a következőket mondotta:
- Budapesten voltam, Bukarestből jövet. Budapesten voltam a múlt
nyáron, és azt találtam, hogy ott a körülmények figyelemreméltóak.
Ott a levegőben a változás határozott jelei érzékelhetők.
Magyarország a nagyobb nyíltság irányába halad. A magyar vezetés
alapvetően érdekelt abban, hogy a gazdasági struktúrát
megváltoztassa - mondotta a külügyi államtitkár, majd hozzátette:
"Az amerikai nagykövetség a párt székházában találkozót szervezett
a számomra. Úgy hiszem munkáspártnak hívják a pártot, de Budapesten
a kommunista párt székházában a leninizmusnak még a fuvallatát sem
lehetett érezni a levegőben."
Richard Schifter újságírók kérdéseire válaszolva a romániai emberi
jogi helyzetről is beszélt. Megállapította: Romániában az emberi
jogok helyzete évek óta rossz, ma is rossz. Románia elnyomó ország
- mondotta az államtitkár. A román vezetés világosan
kinyilvánította, hogy elutasítja a glasznoszty koncepcióját
|
|
|
|
|
|
|
A Minisztertanács közleménye ... (6. rész)
|
Az intézetben elhelyezett intézeti, vagy állami nevelt gyermek után - a vér szerinti szülő, vagy tartásra kötelezett személy jogán - megállapított családi pótlékot annak a gyermek- és ifjúságvédő intézetnek kell folyósítani, ahol a gyermek van. Ezt a családi pótlékot az intézet a gyermek számára tartalékolja, abból csak a gyermekintézménybe való kihelyezés térítési díját fizetheti. Arra a hónapra viszont, amelyben a gyermek az intézetből a szülő, vagy nevelőszülő háztartásába kerül, a családi pótlék a szülőt (eltartót) illeti meg. Az egyetemeken, főiskolákon tanulók ösztöndíja (vagy jövedelempótléka) átlagosan havi 300 forinttal nő. A tanácsok által végzett szociális tevékenységre szolgáló keretek összességében másfél milliárd forinttal emelkednek. Ez lehetőséget ad a rendszeres segélyek emelésére, az egyedi támogatások növelésére, a rendkívüli gyámügyi és a felnőttvédelmi segélyezésre, a rászorultaknál gyógyszertámogatásra, a gyermekintézményeknél díjkedvezmények biztosítására. A szociálisan legjobban rászorulók védelmének fokozatos javítása érdekében sor kerül az állami gondozottak életkezdését segítő pénzbeni támogatás növelésére, a nevelőszülői gondozási díj felemelésére és az e célt szolgáló intézményi hálózat bővítésére, támogatására is, így például további családsegítő központok létesítésére, átmeneti elhelyezési formák (krízis-otthon) kialakítására, öregek hetes napközi otthonának, a pártfogói hálózatnak a bővítésére, a szociális szakemberképzés beindítására. x x x A gazdasági ésszerűség, a gazdasági kibontakozás feltételeinek megteremtése megkívánja, hogy az árakban kifejeződjenek az indokolt ráfordítások, erősödjön a piac szerepe, az állami támogatások jelentősen csökkenjenek. A Minisztertanács e követelmények érvényesítése érdekében hozta meg döntését a jelentős központi áremelésekről. A kormányzati szervek saját területükön minden törvényes eszközt felhasználnak annak érdekében, hogy az áralakulás - egyebek mellett szigorú árellenőrzéssel, az indokolatlan áremelések szankcionálásával is - a tervezett keretek között tartható legyen, hogy a bérek mindjobban a teljesítményekhez igazodjanak, a szociálpolitikai intézkedések pedig ellensúlyozzák az áremelések döntő hányadát. (folyt.köv.)
1989. január 8., vasárnap 15:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
Kismáté Józsefné Tapolca: - az lenne a kérésünk, hogy a lányomék - harmadikos középiskolások - szalagavatóra készülnek és kellenne nekik egy férfi, rövid, ősz paróka. Sajnos a környéken sehol nem tudtuk beszerezni. Péntekre kellenne nekik, arra gondoltunk, hogy hátha van egy kiselejtezett ilyen paróka a TV kelléktárában. Nagyon megköszönnénk.
Urbán István 65-65-63 - hűséges nézője vagyok a TV2-nek, de sajnos játszani még nem tudtam. Miért nem úgy van a telefonszám megadva, mint a Kapcsoltamban, hogy az is rejtvény legyen, ne csak a szerencse játszón szerepet, hogy ki tud játszani.
272-132 - azt szeretném megkérdezni, hogy lehet, hogy hetek óta nem lehet vonalat kapni a játékokhoz.
Ha már vizadót és csőadót is bevezettek, miért nem vezették be a kutyaadót, mert borzalmas mennyi a kutya. 855-043
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A Kisgazda Pártnak a hatalom részéről történő elismerését jelentette, hogy február 9-re meghívót kaptunk az Igazságügy Minisztériumtól egy olyan értekezletre, amely az új alkotmány előkészítésének munkálatait volt hivatva koordinálni. A megbeszélésen Pozsgay Imre államminiszter és Kulcsár Kálmán igazságügy miniszter is részt vett. Utóbbi előterjesztette a minisztérium által kidolgozott alkotmány tervezetet."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|