|
|
 |
|
 |
Pozsgay előadása
|
München, 1989. február 7. (SZER, Világhíradó) - Független
testületek megfigyelői jelen voltak egy, a legkevésbé sem
a számukra rendezett találkozón. Budapestről érkezett beszámolót
olvasunk fel:
- Február 6-ikán, a budapesti Marczibányi téri művelődési ház
zsúfolásig telt nagytermében Pozsgay Imre találkozott a Szocialista
Hazáért, a Munkás-paraszt Hatalomért érdemérmesekkel, a
Szabadságért érdemérmesekkel és a régi párttagok
munkabizottságával.
A független szervezetek némely tudósítói beszivárogtak a zártkörű
találkozóra, vagy nevezhetjük tetemrehívásnak is, ahol az 1956.
november 4-ike utáni hatalomátvétel hőskorának idős harcosai mély
átéléssel engedelmeskedtek Grósz Károly főtitkár felszólításának.
Levonták a politikai bizottsági tagok között dúló nyilatkozat-
háború személyi konzekvenciáit.
Egyes hozzászólók egyenesen felszólították Pozsgayt, hogy mondjon
le.
Nem mintha Grósz Károly több támogatást érezhetett volna ki a
párttagság eme részének felhevült szónoklataiból. Jó szót tegnap
este Kádár Jánoson kívül - akinek egy elvtársnő 32 év után
mégegyszer kifejezte háláját, amiért behívta a szovjet elvtársakat
- leginkább Németh Miklós miniszterelnök kapott.
A legtöbb kérdező és hozzászóló Pozsgay legfőbb bűneként azt hozta
fel, hogy a Központi Bizottság megkerülésével a rádiónak mondta el
új, 1956-os formuláját. A párt ügyeit az utcára vinni, a rádióban
közzétenni valamit a pártfegyelem súlyos megsértése - hangzott az
ítélet.
Amikor Pozsgay visszakérdezett: ha a Központi Bizottság mondja ki
ugyanazt, akkor nem fáj?
Kórusban zúgták a veteránok: a Központi Bizottság ezt soha nem
mondta volna ki.
Feltehetően nemcsak a párt szervezeti szabályzatának tisztelete,
hanem a Központi Bizottságba vetett bizalom vezette a
megjelenteket, amikor közös állásfoglalást fogalmaztak: 1956
megítélése nem a történészek, hanem a párttagság és a Központi
Bizottság feladata.
A közönség egy része - és mindenekelőtt a kerületi pártbizottság
simára csiszolt vezetői azonban nem hagyták jóvá, hogy itt
bármilyen állásfoglalás születhessek.
Pozsgay Imre nem volt irigylésre méltó helyzetben, de állta a
sarat. Kifejtette, hogy a párt és az ország egyetlen esélye, ha a
társadalom és a párt képes kiegyezni, ha a nép centruma és a párt
centruma közeledik egymához.
1956 verdiktjét nem a párttagok, nem a Központi Bizottság, még csak
nem is a történész albizottság mondja ki. Kimondta már régen a nép.
Ő - Pozsgay - abba az MSZMP-be lépett be 22 évesen, 1956. november
2-ikán, amelyik megújulást ígért és ma is ezért a megújulásért
harcol megvesztegethetetlenül. Véleménye a múltról, jelenről és
jövőről nem befolyásolható politikai nyomás gyakorlásával.
Az estének voltak percei, amikor Pozsgaynak kendőzetlenül
ellenséges hallgatóságát is sikerült magával ragadnia. De legyőzték
Pozsgay súlyos igazságainak csábítását. A rövid kábulat pillanatai
után újra kitüntetéseikre kezdtek mutogatni, amelyeket veszély
fenyeget, hiszen egy ördögi varázsszó a "népfelkelés" nyomán
aranyból sárrá változnak. +++
1989. február 7., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|