|
|
|
|
Megújult a főtéri palota Pécsett
|
1989. december 19., kedd - Eredeti szépségében állították helyre Pécs legékesebb épületét: a Zsolnay-kerámiákkal díszített takarékpénztári palotát. A város főterén, a Széchenyi téren álló hatalmas, háromemeletes és háromszögletű épülettömböt a múlt század végén emelték a pénzintézet számára. Később évtizedeken át a Baranya Megyei Tanács működött benne, mígnem új székházba költözött. Az épület most különböző intézményeknek ad helyet.
A palotában 1954-ben tűzvész pusztított, és súlyosan megrongálta a tetőzetet. Akkor bontották le a díszes tetőrészt, és távolították el a tornyos sarokkupolát. A tűz utáni helyreállítás igénytelen módon valósult meg, így például nem pótolták az elpusztult épületrészeket, a tetőt pedig szürke palával fedték be. Később - balesetveszélyre hivatkozva - a homlokzatot díszítő kőszobroktól is megfosztották az épületet. Az óvárosban folyó rekonstrukció részeként most kívül-belül megújult a műemlék jellegű épület egyaránt dícséri a hajdani és a mai építőmesterek kezemunkáját. A munkálatok közben előkerült egy 1906-ban készült fényképfelvétel a takarékpénztárról, s ennek segítségével valóban korhűen mehetett végbe a felújítás. A szakemberek harmincöt éves diszharmóniát szüntettek meg a tűzvész előtti állapot visszaállításával. A Zsolnay gyár - az eredeti műszaki rajzok és tervdokumentációk alapján - újra elkészítette a hiányzó pirogránit díszítőelemeket. A régivel megegyező módon állították fel a csúcsdíszes kupolát, a palatetőt felváltották a városképbe inkább illő piros cseréppel, a szürke bádoglemezeket pedig vörösrézre cserélték ki. (MTI)
1989. december 18., hétfő 22:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Maros Antalné 841-498 Talán nem is a műsorral kapcsolatos amiért..., az most legújabban SZUPER szerintem, és a kollegáim, barátaim szerint is. Egyetlen egy megjegytés: olyan szépek a berendezések, a virág, a minden, a bemondók, de a háttér, a falrész, az a szürke - nem illik valahogy az ülőgarnitúrához, valami egészen világos, csontszinű hátteret képzelek el, vagy bordót, hogy érvényesüljön a szép garnitúra. Ha lehet, tessenek elgondolkodni rajta.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|