|
|
|
|
Dumas - a teheráni tárgyalások vége
|
Nicosia, 1989. február 6. hétfő (Reuter) - Hétfőn Teheránból Kuvaitba utazott Roland Dumas francia külügyi államminiszter (külügyminiszter), aki a két ország közötti nézeteltérések elsimításáról és a kapcsolatok szorosabbra fűzéséről folytatott tárgyalásokat az iráni fővárosban. Az iráni forradalom 1979-es győzelme óta ő volt az első francia miniszter, aki Teheránba látogatott.
Dumas elutazása előtti nyilatkozatában igen eredményesnek ítélte az iráni vezetőkkel folytatott eszmecseréit. A két fél több kereskedelmi megállapodást írt alá, köztük iráni olaj Franciaországba szállításáról és francia közúti, vasúti járművek, alkatrészek Iránba irányuló exportjáról. Az IRNA iráni hírügynökség jelentése szerint Ali Akbar Velajati iráni külügyminiszter is pozitivnak minősítette a francia külügyi államminiszter látogatását és kijelentette: Irán és Franciaország elhatározta, ,,feledi a múltat és a kapcsolatok kiszélesítésén munkálkodik.,, Teherán és Párizs tavaly júniusban 11 hónapos szünet után újította fel diplomáciai kapcsolatait. A viszony általában azért romlott meg, mert az iraki-iráni háborúban Franciaország pénzügyileg és fegyverszállításokkal Bagdadot támogatta. +++
1989. február 6., hétfő 17:37
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Maros Antalné 841-498 Talán nem is a műsorral kapcsolatos amiért..., az most legújabban SZUPER szerintem, és a kollegáim, barátaim szerint is. Egyetlen egy megjegytés: olyan szépek a berendezések, a virág, a minden, a bemondók, de a háttér, a falrész, az a szürke - nem illik valahogy az ülőgarnitúrához, valami egészen világos, csontszinű hátteret képzelek el, vagy bordót, hogy érvényesüljön a szép garnitúra. Ha lehet, tessenek elgondolkodni rajta.
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|