|
|
|
|
|
|
|
|
Vita az MSZMP vezetői között (SZER, Világhíradó)
- A Magyar Szocialista Munkáspártnak - ahhoz, hogy hatalmi
helyzetét megőrizze, és ahhoz hogy valamit vissza próbáljon
szerezni elveszített tekintélyéből - csak két következetes útja
kínálkozik. Az egyik az erős kéz, az erőszakos rendcsinálás, a
másik a következetes, a lakosság részéről elfogadott és támogatott
reformpolitika.
A két irányzat képviselői közül egyik csoportnak sem könnyű azonban
a helyzete. A rendcsinálók megzavart sorokkal, és vezér nélkül
állnak. Következetlen és kapkodó politikájával Grósz Károly már
előttük is lejáratta magát, de ezen felül tudják azt is, hogy a
rendteremtés ma már olyan súlyos társadalmi megrázkódtatással
járna, hogy a vihar őket magukat is elsodorná.
Nehéz a helyzete azonban a reformok híveinek is. Nekik egy
többségében konzervatív, még Kádár idejéből fennmaradt, és
grószistákkal kiegészített Központi Bizottságot kellene maguk mellé
állítani...
|
|
|
|
|
|
|
Szolnoki tiltakozó gyűlés a marosvásárhelyi események miatt
|
1990. március 21., szerda - Szolnokon szerdán este tiltakozó
gyűlést szerveztek a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták
Szövetsége helyi szervezetei a Marosvásárhelyen történt véres
események miatt. A hívó szóra mintegy félezer ember gyűlt össze a
város központjában, a megyei művelődési és ifjúsági központ előtti
téren. A szónokok szenvedélyes szavakkal ítélték el a Vaitra
Romaneasca szervezet emberi jogokat tipró akcióját és hangsúlyozták:
a magyarság érdekeit, jogait minden humánus eszközzel meg kell
védeni, föl kell lépni a hasonló atrocitások elkerüléséért.
Elhangzott: tavaly december végén szolnokiak több csoportja indult
útnak nem kis veszélyt vállalva Romániába, hogy gyógyszer- és
élelmiszercsomagokkal segítséget nyújtson, s akkor nem mérlegelték,
hogy az adományokat románok vagy magyarok kapják-e. Most
megdöbbenéssel kell tapasztalni, hogy egy hírhedt kommunista
diktátor kivégzése után változatlanul élnek olyanok keleti
szomszédainknál, akik husángokkal, vasvillákkal felszerelkezve
támadnak egy védtelen és kiszolgáltatott kisebbségre. Az egyik
szónok imádságra szólította fel a jelenlévőket Sütő András szeme
világáért és a megfenyegetett Tőkés László életéért. A szervezők
aggodalmukat és tiltakozásukat egy közös táviratban fogalmazták meg,
amelyet Románia budapesti nagykövetségére juttatnak el.
Az immár végetért tiltakozó gyűlés váratlan incidenssel folytatódott. A még ott lévő tömeg előtt önkényesen két román állampolgár állt fel a szónoki emelvényre. Közülük a magyarul beszélő Vajkovsky Szilveszter, a nagybányai Szinesfémipari Kombinát főmérnöke, aki a Szolnok romániai testvérvárosából jelenleg ott tartózkodó delegáció tagja, rövid felszólalásában valótlanságnak minősítette a tiltakozó gyűlésen a romániai helyzetről elmondottakat. Percek alatt kisebb embergyűrű vette körül, s kérdések özönét zúdították rá. A párbeszéd hamarosan hangos szóváltásba csapott át, ám mielőtt bármilyen inzultus támadhatott volna, a szervezők távozásra szólították föl a két román vendéget, akik karszalagos rendezők kíséretében elhagyták a helyszínt. (MTI)
1990. március 21., szerda 21:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|