|
|
|
|
|
|
|
|
Vita az MSZMP vezetői között (SZER, Világhíradó)
- A Magyar Szocialista Munkáspártnak - ahhoz, hogy hatalmi
helyzetét megőrizze, és ahhoz hogy valamit vissza próbáljon
szerezni elveszített tekintélyéből - csak két következetes útja
kínálkozik. Az egyik az erős kéz, az erőszakos rendcsinálás, a
másik a következetes, a lakosság részéről elfogadott és támogatott
reformpolitika.
A két irányzat képviselői közül egyik csoportnak sem könnyű azonban
a helyzete. A rendcsinálók megzavart sorokkal, és vezér nélkül
állnak. Következetlen és kapkodó politikájával Grósz Károly már
előttük is lejáratta magát, de ezen felül tudják azt is, hogy a
rendteremtés ma már olyan súlyos társadalmi megrázkódtatással
járna, hogy a vihar őket magukat is elsodorná.
Nehéz a helyzete azonban a reformok híveinek is. Nekik egy
többségében konzervatív, még Kádár idejéből fennmaradt, és
grószistákkal kiegészített Központi Bizottságot kellene maguk mellé
állítani...
|
|
|
|
|
|
|
A magyarországi egyházak és felekezetek vezetőinek nyilatkozata
(2. rész)
(OS)
|
tanulmányozzák a különböző pártok és jelöltek programjait, tegyék azokat a Biblia erkölcsi értékeinek mérlegére, hogy felelősen tudjanak választani.
Kisérjék figyelemmel ne csupán a pártok programjait, hanem a pártok magatartását is a választások folyamán.
Imádkozzanak a választások jó rendjéért, hazánk békességéért és népünk egységéért
Hívő embereknek csak olyan politikai pártokban lehet bizalmuk, amelyek igazán a közjót szolgálják, biztosítják a vallás szabad gyakorlását, maradéktalanul képviselik az erkölcsi értékeket, az igazságosságot, a szabadságot és az ember személyi méltóságát. Nagy kisértés, sőt hiba lenne, ha választásainkat az határozná meg, hogy nem valami mellett, hanem valakik ellen irányulnának. A lehető legtárgyilagosabban, a múlt terhétől megszabadulva kell keresnünk azt, amit Isten vezetésével jónak találunk. Ehhez a mindenható Isten áldását kérjük, akihez e nehéz döntés idején ekként fordulunk: ,,Mutasd meg nekem a Te utadat, hogy járhassak a Te igazságodban és teljes szívvel féljem nevedet,,. (Zsoltár 86:11)
Budapest, 1990. február 9.
Dr.Paskai László bíboros érsek Dr. Tóth Károly püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus tanácsának elnöke Dr. Kocsis Elemér püspök, a Református Zsinat elnöke Dr. Harmati Béla evangélikus püspök Dr. Viszián János baptista egyházelnök Dr. Hecker Frigyes metodista szuperintedens Dr. Berki Feriz ortodox esperes-adminisztrátor Dr. Huszti János unitárius püspök Dr. Schweitzer József főrabbi (OS)
1990. február 9., péntek 13:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|