|
|
|
|
|
|
|
|
Vita az MSZMP vezetői között (SZER, Világhíradó)
- A Magyar Szocialista Munkáspártnak - ahhoz, hogy hatalmi
helyzetét megőrizze, és ahhoz hogy valamit vissza próbáljon
szerezni elveszített tekintélyéből - csak két következetes útja
kínálkozik. Az egyik az erős kéz, az erőszakos rendcsinálás, a
másik a következetes, a lakosság részéről elfogadott és támogatott
reformpolitika.
A két irányzat képviselői közül egyik csoportnak sem könnyű azonban
a helyzete. A rendcsinálók megzavart sorokkal, és vezér nélkül
állnak. Következetlen és kapkodó politikájával Grósz Károly már
előttük is lejáratta magát, de ezen felül tudják azt is, hogy a
rendteremtés ma már olyan súlyos társadalmi megrázkódtatással
járna, hogy a vihar őket magukat is elsodorná.
Nehéz a helyzete azonban a reformok híveinek is. Nekik egy
többségében konzervatív, még Kádár idejéből fennmaradt, és
grószistákkal kiegészített Központi Bizottságot kellene maguk mellé
állítani...
|
|
|
|
|
|
|
Folytatódik a Fidesz-akadémia
|
1989. szeptember 11., hétfő - Vekerdy Tamás Nevelés, gyerek, iskola című előadásával folytatódik kedden este 6 órakor Budapesten, az ELTE jogi karán a Fidesz-akadémia. A Lelkibeteg közösségek című sorozatban szeptember 26-án Nádas Péter, október 10-én H. Sas Judit lesz az előadója a Nemi szerepek és a nemek princípiumai című előadásoknak. A záró előadást Karczag Judit tartja október 24-én, A mindennapok rendje - szörnyűségek reggeltől estig címmel.
A kurzus céljáról írott rövid bevezető hangsúlyozza: ,,Rosszul érezzük magunkat. Neurózis, depresszió, a kommunikációra való képtelenség, bizonytalanság, közöny, agresszió... A társadalomban lezajlott és zajló politikai, gazdasági válság tragikusan hatott a kis közösségek viszonyaira is. A torzulások okainak feltárása, a romboló folyamatok leírása korántsem azonos a megoldással, de a tisztánlátás és a megértés segíthet az egyénnek, miképpen alakítson ki magának, maga körül a lehetőségekhez képes értékekben gazdag, emberi világot,,. (MTI)
1989. szeptember 11., hétfő 16:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|