 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
Vita az MSZMP vezetői között (SZER, Világhíradó)
- A Magyar Szocialista Munkáspártnak - ahhoz, hogy hatalmi
helyzetét megőrizze, és ahhoz hogy valamit vissza próbáljon
szerezni elveszített tekintélyéből - csak két következetes útja
kínálkozik. Az egyik az erős kéz, az erőszakos rendcsinálás, a
másik a következetes, a lakosság részéről elfogadott és támogatott
reformpolitika.
A két irányzat képviselői közül egyik csoportnak sem könnyű azonban
a helyzete. A rendcsinálók megzavart sorokkal, és vezér nélkül
állnak. Következetlen és kapkodó politikájával Grósz Károly már
előttük is lejáratta magát, de ezen felül tudják azt is, hogy a
rendteremtés ma már olyan súlyos társadalmi megrázkódtatással
járna, hogy a vihar őket magukat is elsodorná.
Nehéz a helyzete azonban a reformok híveinek is. Nekik egy
többségében konzervatív, még Kádár idejéből fennmaradt, és
grószistákkal kiegészített Központi Bizottságot kellene maguk mellé
állítani...
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Juszupov továbbjutott
|

1989. február 5. vasárnap (AFP) - Quebecben a ráadás harmadik játszmája döntést hozott a szovjet Artur Juszupov és a kanadai Kevin Spraggett közötti sakkvilágbajnoki negyeddöntő párosmérkőzésen. A kilencedik, de immár röviditett játékidejü (60 perces) partiban a ssötéttel játszó szovjet nagymester az 50. lépésben győzött, miután ellenfele elhasználta megengedett gondolkodási idejét. Az első hat összecsapás 3:3 arányu döntetlennel zárult (egy-egy győzelem, négy döntetlen), majd a hosszabbitásban is kétszer remiztek a sakkozók. Az elődöntőben Juszupov a szovjet Anatolij Karpov és az izlandi Johann Hjartarson közötti negyeddöntő győztesével ül asztalhoz - a tervek szerint októberben, Londonban.+++
1989. február 5., vasárnap 13:45
|

Vissza »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|