|
|
|
|
|
|
|
|
Vita az MSZMP vezetői között (SZER, Világhíradó)
- A Magyar Szocialista Munkáspártnak - ahhoz, hogy hatalmi
helyzetét megőrizze, és ahhoz hogy valamit vissza próbáljon
szerezni elveszített tekintélyéből - csak két következetes útja
kínálkozik. Az egyik az erős kéz, az erőszakos rendcsinálás, a
másik a következetes, a lakosság részéről elfogadott és támogatott
reformpolitika.
A két irányzat képviselői közül egyik csoportnak sem könnyű azonban
a helyzete. A rendcsinálók megzavart sorokkal, és vezér nélkül
állnak. Következetlen és kapkodó politikájával Grósz Károly már
előttük is lejáratta magát, de ezen felül tudják azt is, hogy a
rendteremtés ma már olyan súlyos társadalmi megrázkódtatással
járna, hogy a vihar őket magukat is elsodorná.
Nehéz a helyzete azonban a reformok híveinek is. Nekik egy
többségében konzervatív, még Kádár idejéből fennmaradt, és
grószistákkal kiegészített Központi Bizottságot kellene maguk mellé
állítani...
|
|
|
|
|
|
|
Kínai lap a magyar áremelésekről
|
Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Peking, 1989. január 11. szerda (MTI-tud) - A Kuangming Zsipao című pekingi lap az Új Kína híradásai nyomán részletesen beszámolt a magyar kormány által bejelentett áremelésekről és a bérekkel, valamint a szociális juttatásokkal kapcsolatos egyéb intézkedésekről. A lap azt írta, hogy az árreform lépést tart a bérreformmal és a szociális juttatások emelésével, ezért a mostani áremelések nem jártak együtt felvásárlási lázzal Magyarországon. Az országban a helyzet alapvetően szilárd.
A kínai az árakra, a bérekre, az állami támogatásra, valamint a szociális juttatásokra vonatkozó intézkedések alapján arra a következtetésre jutott, hogy az árak további felszabadítása fontos lépés Magyarországon a piacgazdaság fejlesztésének irányába. Az árreform együtt jár a bérek és a társadalmi juttatások reformjával, ami azt mutatja, hogy a magyar vezetés tudatosan törekszik arra, hogy ne tegye ki elviselhetetlen tehernek a lakosságot. Ezt mutatja egyebek között az is, hogy a kormány 4,1 milliárd forintot irányzott elő az oktatás, a kultúra és az egészségügy területén dolgozók fizetésének emelésére. Ami a szociális juttatásokat illeti, a kormány szóvivője szerint azok olyan mértékben növekednek, hogy fedezni tudják a most bejelentett áremelések kihatásának mintegy háromnegyed részét - írta a kínai lap.+++
1989. január 11., szerda 08:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|