|
|
|
|
Népfrontjavaslat a Fővárosi Tanács elnöki tisztére (1. rész)
|
1989. február 2., csütörtök - Széles körű vitát követően ült össze a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának elnöksége csütörtökön, hogy jelöltet javasoljon a Fővárosi Tanács elnöki tisztére. Peják Emil, a népfront testület vezető titkára elmondotta: 108 fővárosi tanácstaggal, illetve kerületi tanácselnökökkel, a Fővárosi Tanács apparátusának képviselőivel, budapesti nagyobb vállalatok vezetőivel konzultáltak; 41 fővárosi tanácstag különféle okok miatt nem jött el a beszélgetésekre. Az eszmecseréken szinte egyöntetű volt a vélemény: Bielek József, a jelenlegi általános tanácselnök-helyettes mellett formális választási lehetőség lenne Urbán Lajos volt közlekedési miniszter személye. Bielek József fővárosi helyismerete, részvétele a tanácsi munka eddigi megújításában jóval nagyobb esélyeket adna számára a választásnál. Időközben mindezt mérlegelve Urbán Lajos - illetékes állami vezetőkkel is konzultálva - visszalépett a jelöléstől. A beszélgetéseken 38-an javasolták Békesi László pénzügyminiszter-helyettest az elnöki tisztre. Ő, aki korábban tanácsi és politikai munkaterületeken is dolgozott, megtiszteltetésnek vette, hogy személye szóba került, de alapos mérlegelés után nem vállalta a jelölést. Sokan kaptak kisebb számban szavazatot. A javasoltak közül többen nem vállalták a jelölésüket, illetve a mellettük állást foglalók száma volt kevés.
Az egyeztető megbeszéléseken - mint Peják Emil hangsúlyozta - a hozzászólók közül többen felvetették, hogy a főváros rovására túl gyakoriak a személycserék. Abban mindenki egyetértett: olyan elnökre van szüksége a fővárosnak, aki ismeri a tanácsi munkát, kötődik Budapesthez, bírja a testület bizalmát. A hozzászólók jelentős része annak adott hangot: elképzelhető az egyes jelölés. Szerintük több jelölt állítása önmagában nem jelenti a demokráciát. (folyt.köv.)
1989. február 2., csütörtök 17:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Népfrontjavaslat a Fővárosi Tanács (2. rész)
|
A jelölttől azt várják, hogy a választás előtt ismertesse programját. A tanácstagok kíváncsiak arra, hogy az elnöki tiszt betöltője milyen prioritásokat határoz meg a jelenlegi, anyagilag igen szűkös körülmények között, milyen munkamódszer mellett foglal állást. Az ülésen felszólalt Bielek József is. Előzetes programként elmondta: most elsősorban a Fővárosi Tanács határozatainak kell érvényt szerezni. Aktuális gond jelenleg, hogy az átszervezett, kevesebb főosztályból álló, így egyszerűsített, hatékonyabb tanácsi apparátus mielőbb ütőképes legyen, jobban szolgálja a lakosságot. Amit megválasztása esetén fontosnak tart: a lehető legnagyobb figyelmet fordítani a város üzemeltetésére, különösen arra, hogy az egészségügy, az oktatás színvonala, feltételei ne romoljanak. Rámutatott: a kerületek munkáját az eddigieknél is jobban szükséges segíteni. A budapestiek elsősorban a kerületi apparátusok tevékenységéből, hozzáállásából vonják le a következtetéseket a tanácsi munka egészére. Ötleteket várnak széles körben, hogy jobban működjék a város. Az alternatív mozgalmak véleményére is kíváncsiak. Szólt arról is, hogy az utóbbi időben fővárosellenesség alakult ki vidéken. Ezen is változtatni szükséges olymódon, hogy a főváros jobb kapcsolatot épít ki a megyékkel. Az elnökség az előzetes konzultációk és a hozzászólások alapján úgy döntött - hogy az egyes jelölési formát választva - Bielek Józsefet javasolja a Fővárosi Tanács elnökének. (MTI)
1989. február 2., csütörtök 17:52
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|