|
|
|
|
Várkonyi Péter - eredményes luxemburgi és belgiumi tárgyalások (1. rész)
|
Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti:
Brüsszel, 1989. február 2. csütörtök (MTI-tud.) - Eredményes tárgyalásokat folytattunk mind Luxemburgban, mind Belgiumban a kapcsolatok erősítéséről - mondotta Brüsszelből történt elutazása előtt Várkonyi Péter külügyminiszter az MTI brüsszeli tudósítójának, megvonva a két országban tett útjának mérlegét. A látogatás során Várkonyi Péter magyarországi látogatásra hívta meg a luxemburgi miniszterelnököt, megújította a belga kormányfőnek, illetve partnereinek szóló meghívást. A magyar diplomácia vezetője hétfőn és kedden tárgyalt Luxemburgban, szerdán és csütörtökön pedig Belgiumban tett hivatalos látogatást.
- Mindkét országban célunk volt - mondotta a külügyminiszter - a magas szintű politikai párbeszéd fenntartása és a kapcsolatrendszer erősítése, különös tekintettel a gazdasági szférára. A nemzetközi kérdésekről folytatott eszmecserék középpontjában az európai kérdések álltak. A megbeszélések nagyon jó hangulatban zajlottak le. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a magyar belső fejlődés miként befolyásolja külpolitikánk mozgásterét, Várkonyi Péter leszögezte: meggyőződése, hogy a hazai változások növelik a magyar diplomácia lehetőségeit is. Rendkívül nagy rokonszenvet tapasztaltunk az iránt, ami Magyarországon történik, s minden tárgyalópartner méltatta azt a fejlődést, amely a magyar politikai életben megy végbe. Elismeréssel nyilatkoztak reformprogramunkról, a Magyarország által vállalt úttörő szerepről. Kifejezésre juttatták, hogy ezt a szimpátiát készek a gyakorlati politikában is érvényesíteni, támogatják azokat a törekvéseinket, amelyek abból következnek, hogy nyitunk a külvilágra, és erőteljesebb kapcsolatokra törekszünk politikai, gazdasági és kulturális téren egyaránt. (folyt.)
1989. február 2., csütörtök 16:24
|
Vissza »
|
|
Várkonyi Péter - eredményes luxemburgi és belgiumi tárgyalások (2. rész)
|
Ami ennek gazdasági vetületét illeti, Várkonyi Péter példamutatónak nevezte az egy luxemburgi cég révén float-üveg gyártására létrehozott közös vállalkozást. - Ez konkrét és jelentős tőkebefektetést hozott. Van lehetőség további közös vállalkozásokra. Ami Belgiumot illeti, amellyel kereskedelmi forgalmunk korábban is jelentős volt, itt az árucsere szerkezete kedvezően változott, exportunk nőtt, behozatali többletünk csökkent, de egyelőre még nincs konkrét új kooperációs és vegyesvállalkozás. Biztató viszont, hogy az új magyar társasági törvényt nagy elismeréssel fogadták. A látogatás során vezető belga üzletemberekkel is mód nyílt az eszmecserére, és ott elhangzottak feljogosítanak arra a reményre, hogy ezen a téren is haladás történik. Májusra, a Magyar-Belga Gazdasági Vegyesbizottság ülésére a belga fél is felmérést készít az e téren mutatkozó lehetőségekről. Ami a nemzetközi politika kérdéseiről folytatott eszmecserék tanulságát illeti, a külügyminiszter elmondotta: partnereink elismeréssel nyilatkoztak külpolitikánkról, őszintének, nyíltnak és aktívnak tekintik - példának arra vonatkozólag, hogy a kis országok is szerepet, méghozzá nem is lebecsülendő szerepet játszhatnak a nemzetközi politikában. Azzal kapcsolatban, hogy belga részről a párbeszéd fokozását javasolták a küszöbön álló bécsi tárgyalásokon, akülügyminiszter elmondotta: már a bécsi utótalálkozón rendszeresen kapcsolatot tartott a két küldöttség, a belga fél nagyra értékelte a magyar küldöttség által nyújtott hozzájárulást a kompromisszumok kidolgozásához. Egyetértés volt a Bécsben március 6-án induló leszerelési tárgyalások megítélésében, ezt mindkét ország igen fontosnak tartja, s külügyminiszterével képviselteti magát a megnyitón. - Abban is megállapodtunk - közölte Várkonyi -, hogy külügyminisztériumaink szakértői között még e tárgyalások előtt konzultációra kerül sor, és a Varsói Szerződés és a NATO között most kezdődő bonyolult tárgyalási folyamatban is együttműködésre törekszünk, kicseréljük nézeteinket a megegyezés kialakításának lehetőségéről. (folyt.)
1989. február 2., csütörtök 16:26
|
Vissza »
|
|
Várkonyi Péter - eredményes luxemburgi és belgiumi tárgyalások (3. rész)
|
Várkonyi Péter végül elmondta az MTI tudósítójának: mind Frans Andriessennél, az Európai Közösségek Bizottságának a külkapcsolatokért felelős tagjával, mind luxemburgi és belga partnereivel szóba került az, hogy miként alakulnak hazánk kapcsolatai a közösséggel. Hangsúlyoztuk, hogy a közösséggel kötött megállapodást minél előbb konkrét tartalommal kell megtölteni. Elmondottuk: mi arra törekszünk, hogy mielőbb képesek legyünk alkalmazkodni ahhoz az új helyzethez, amit az integrált piac 1992 végére tervezett kialakítása jelent. - Kétségtelen - jegyezte meg a külügyminiszter -, hogy minden kívülálló ország aggodalommal tekint az 1992-es dátumra, tart attól, hogy hátrányos helyzetbe kerül. Tárgyaló feleink biztosították arról - fejezte be nyilatkozatát Várkonyi -, hogy az integrált piac létrehozása nem jelent elzárkózást, 1992-öt követően is folytatni akarják az együttműködést más országokkal, többek között hazánkkal is, a szerződésben rögzített elveknek megfelelően. +++
1989. február 2., csütörtök 16:31
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|