|
|
|
|
Lukács János az I. kerületben (1. rész)
|
1989. február 1., szerda - A párt kérdéseiről rendeztek vitafórumot szerdán délután az MSZMP I. kerületi bizottságának politikai tájékoztató klubjában. Az eszmecserén részt vett és felszólalt Lukács János, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára. Az aktíván jelenlévőket legjobban foglalkoztató kérdésről, Pozsgay Imrének az 1956-os eseményekkel foglalkozó nyilatkozatáról, valamint a párt főtitkárának és a miniszterelnöknek a témával kapcsolatos reagálásáról a következőket mondta: Pozsgay Imre nyilatkozata nem a Politikai Bizottság, vagy a Központi Bizottság állásfoglalása, a rádióban elhangzottak Pozsgay elvtárs egyéni véleményét tartalmazták. A kérdést a KB február 10-i ülése elé tárják. Mint mondotta, az utóbbi napok történései alapján úgy döntött a Politikai Bizottság, hogy már a február 20-i ülést megelőzően szükséges a Központi Bizottság véleményét kérni időszerű kérdésekről.
Lukács János utalt arra a véleményre is, miszerint a párt egyes vezető személyiségei nem voltak következetesek a májusi pártértekezlet állásfoglalásának képviseletében. Elmondta, hogy az országos értekezletet követően a KB eddig négy alkalommal foglalkozott a párt helyzetével, a döntések hatásaival. A soron következő ülés feladata mindenekelőtt, hogy kialakítsa a kongresszusig terjedő időszak stratégiáját. Meg kell határozni a párt viszonyát a - belátható időn belül valósággá váló - többpártrendszerhez. A testületnek véleményt kell mondani a készülő alkotmányról, s a választójogi törvényről. Vizsgálni kell, hogy melyik időpont lenne alkalmas a XIV. kongresszus megrendezésére. Napirendre kell tűzni a politikai nyilvánosság, valamint a párt sajtópolitikájának kérdését. A Politikai Bizottság tagja ezt követően arról szólt, hogy a stabilizációt, a kibontakozási programot a lakosság bizalma nélkül nem lehet megvalósítani. A politika és ideológia - mondotta -, bár nem fékje a gazdasági intézkedések meghozatalának, még nem tudta kellően segíteni a gazdasági fordulat véghezvitelét. (folyt.köv.)
1989. február 1., szerda 20:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Lukács János az I. kerületben (2. rész)
|
Az MSZMP egyik alapvető feladata az akcióegység erősítése, a politika együttes alakítása. Nagyobb aktívitásra van szükség a végrehajtásban, erősíteni kell a pártban az összetartás, a szolidaritás érzését. A pártszervezeteknek minden kérdésről véleményt, álláspontot kell kialakítaniuk. A marxista-leninista párt vezető szerepét nem elég deklarálni, ahhoz mindenekelőtt a nép érdekeit kifejező politika, s annak megfelelő, eredményes gyakorlat szükséges. Az MSZMP-nek nem elsősorban a különböző politikai szervezetek és képviselőik ellen kell harcot folytatni, hanem a párt saját politikájának alakításán, elfogadtatásán kell munkálkodni - mondotta Lukács János. A csaknem négyórás vitában megfogalmazódott, hogy a Központi Bizottság által kiküldött történelmi albizottság 102 oldalas anyagát, annak értékelését mielőbb meg kell ismertetni a párttagokkal. Elhangzott, hogy amíg a különböző alternatív szervezetek egyre nagyobb nyilvánosságot kapnak a sajtóban, a 800 ezer párttag véleménye nem kap megfelelő fórumot. Egy felszólaló szerint a párttörvény hatályba lépésékor az MSZMP-nek olyan szervezeti szabályzattal kell rendelkeznie, amely lehetővé teszi tagjainak, hogy elhatárolhassák magukat a párton belüli olyan véleményektől, amelyekkel nem értenek egyet, s ezt kifejezésre juttathassák a szervezeten kívül is. Lukács János összefoglalójában kiemelte a platformszabadság szükségességét. Mint mondotta, a politika alakításában igenis meg kell fogalmazódniuk a különböző véleményeknek, nézeteknek, mert ezáltal lesznek a döntések megalapozottabbak. A döntések meghozatala után azonban már a testületi álláspontot kell képviselni, természetesen a saját vélemény ébrentartásával. A platformszabadság segítheti a cselekvési egység megteremtését is - mondotta végezetül a Központi Bizottság titkára. (MTI)
1989. február 1., szerda 20:46
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|