|
|
|
|
Szűrös legyen-e az Országgyűlés elnöke?
|
München, 1989. március 6. (SZER,.Magyar híradó) - Az MSZMP KB keddi plénuma és az Országgyűlés szerdán kezdődő ülésszaka előtt egyre világosabbá válik, hogy Grószék nem akarnak változtatni az eddigi gyakorlaton. Tehát nem azt az utat követik, amelyről Németh Miklós miniszterelnök beszélt Szombathelyen, hogy a parlament elnökét nem a PB, hanem a Tisztelt Ház jelöli, illetve választja, hanem a régi módszer szerint; az MSZMP választ, a HNF és az Országgyűlés pedig ellenszavazatokkal és tartózkodásokkal, de lényegében formálisan jóváhagy. Így tovább működik a pártos demokrácia, amit mai ülésén a Hazafias Népfront ismét megerősített azzal, hogy létrehozta jelölő bizottságát, amely a KB-ülés után szentesíti a határozatot. Egyébként ezen döntés különlegessége, hogy azt a talán egyetlen embert távolítja el a párt csúcsvezetéséből, aki KB-titkárként bebizonyította, hogy a megfelelő helyen van - eredményeket ért el a kül- és nemzetiségi politikában. Most viszont Szűrös Mátyást arról győzködik, és a jelek szerint sikerrel, hogy nyergeljen át az Országgyűlés elnökévé. Mi erről Szép Zoltán véleménye? - Mindenképpen rossz döntés Szűrös Mátyás erőltetése ebbe a pozícióba. Nem tudni, hogy Szűrös Mátyás amennyiben ezt elfogadja, akkor a pártfegyelem rászabta kötelezettségnek tesz eleget, vagy belátása szerint cselekszik. Mindenképpen rosszul jár a magyar politika, a magyar közélet, mert Szűrös Mátyás a Központi Bizottság titkáraként sokkal jobban tudja szolgálni, mint a jelenlegi parlament elnökeként. Más volna a helyzet, ha egy demokratikus, valóban demokratikus parlament saját maga által megválasztott elnökeként töltené be azt a feladatkört, amit várhatólag majd most betölt. - A HNF Országos Tanácsa mai ülésén elfogadta elnöke, Kállai Gyula lemondását. A tipikus fő funkcionárius 1945 óta kisebb megszakítással különféle magas párt és állami beosztásokat töltött be. Volt többek között Rákosi alatt az MDP kulturális osztályvezetője, külügyminiszter, majd Kádár kormányfője, az Országgyűlés elnöke és 1958 óta állott a HNF élén. Mit takar lemondása? - Késő ez a lemondás, jóval korábban sor kellett volna, hogy kerüljön rá. Egyet bizonyosan takar, nevezetesen, hogy a Kádár-féle csoportosulás tagonként széthullik, és a Kádár-féle klikk, amelyik még valahol most is a háttérben irányítja sok tekintetben az eseményeket, személyi állományát egyre inkább elveszíti. Kállai Gyulával semmilyen veszteség nem érte a magyar közéletet, miképpen elvtársa és harcostársa, a napokban lemondott Cservenkáné távozásával sem. Remélhetőleg folytatódik a sor. +++
1989. március 6., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|