|
|
|
|
Súlyosbodó munkanélküliség Baranyában
|
1990. december 9.,vasárnap - Az év végéig a hétezret is
elérheti az állásnélküliek száma Baranyában. A szén- és az
uránbányászat válsága miatt a megyében az átlagosnál is nagyobb
arányú a munkanélküliség. Az év első tíz hónapjában már több mint
háromezer-hétszázan fordultak a megye városaiban és két
nagyközségében működő munkaügyi szolgáltató irodákhoz, és
kétezer-nyolcszáz fölé emelkedett a munkanélküli segélyben
részesülők száma. Az utóbbiak közül több mint kétszázan már egy éve
nem tudnak elhelyezkedni, ezért a segélynél számottevően alacsonyabb
összegű járadékból kell megélniük.
A megyei foglalkoztatási központ tapasztalatai szerint az állásnélkül maradt segédmunkások vannak a legnehezebb helyzetben. Bár több átképző tanfolyamot szerveztek számukra, a keresett szakmák megszerzéséhez szükséges követelményeknek a segédmunkások legtöbbje nem képes megfelelni. Az egy álláskeresőre jutó betöltetlen munkahelyek száma rohamosan csökken. Jelenleg két álláskeresőre jut egy munkahely, de az év végén már csak minden harmadik-negyedik, esetleg ötödik munkanélküli reménykedhet abban, hogy képzettsége megfelel az üres állásnak. A segédmunkások helyzete szinte teljesen reménytelen, mert december első hetében egyetlen segédmunkást sem kerestek a munkáltatók.
A nyáron befagyasztott foglalkoztási alap Baranyára eső részéből még fel nem használt 340 millió forintot - a feloldás után - kizárólag a mecseki ércbányászati vállalattól elbocsátandó több mint ezer ember korkedvezményes nyugdíjaztatására illetve végkielégítésére fordítják. Így ez a forrás sem teremt a megyében új munkahelyeket. Az idén bejegyzett háromezer kisvállalkozás pedig egyelőre a talponmaradásért küzd. Az infrastruktúra hiányossága miatt egyelőre a külföldi tőkebefektetők sem vágnak bele új munkahelyeket teremtő magyarországi vállalkozásokba. Mindössze egy kivétel van eddig: Sásdon, a német tőkével működő Corette Textilfeldolgozó Betéti Társaság ötven új munkahelyet hozott létre a mecseki hegyháti községben élők számára. (MTI)
1990. december 8., szombat 20:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|