|
|
|
|
Kedd délutáni összefoglaló (2. rész)
|
A pénzügyminiszter közölte azt is, hogy az állami ármegállapításba tartozó árukör körülbelül 10 százalékát teszi ki az összes forgalomnak. Elsősorban azokra a termékekre és szolgáltatásokra terjed ki a hatósági ármegállapítás, amelyeknél a termelésben vagy a forgalmazásban monopol szervezetek tevékenykednek. Ilyenek például egyes energiahordozók, a közlekedési, hírközlési, vízügyi szolgáltatások. Ugyancsak ide tartoznak a társadalompolitikai szempontból kiemelt termékek, a tej, a gyógyszer, a lakbér.
Az általános vitában felszólalók egyöntetűen hangsúlyozták, hogy az ármegállapításról szóló törvény megalkotásával újabb fontos lépést tesz Magyarország a piaci viszonyok kialakítása irányában. Szabó Iván (MDF), a Gazdasági Bizottság elnöke hangsúlyozta: a törvényjavaslat jól illeszkedik a liberális gazdálkodás kialakítását szolgáló jogszabályok sorába. Egyben javasolta, hogy az ártörvényt a tisztességtelen piaci magatartás szabályaival együtt tárgyalják, hiszen a két előterjesztés több ponton is érintkezik.
Az interpellációk és a kérdések sorában a legizgalmasabb kétségtelen Fodor Gábor (Fidesz) kérdése volt. A képviselő arra kért választ Boross Péter tárca nélküli minisztertől: van-e jogszabály adta lehetőség arra, hogy bármely párt aktivistája az információs hivatal járművét vezethesse. A miniszter válaszában elmondta, hogy a hivatal főigazgatóját megrovásban részesítette, és hangoztatta: elvárja a gépkocsivezető rendőrségi vizsgálattal párhuzamos és azzal arányos fegyelmi büntetését is.
A fegyveres erők és testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló törvényerejű rendelet törvényi szintű módosításáról a jövő hétfőn határoz az Országgyűlés. Az elnöklő Szűrös Mátyás ugyanis - mind az általános, mind a részletes vitát lezárva - megállapította, hogy a határozathozatalhoz három bizottság együttes írásos állásfoglalása szükséges, továbbá annak eldöntése: teljes egészében avagy csak egy részében kétharmados törvényről van-e szó.
A plénum új bizottsági tagokat választott meg, majd 17.41-kor befejezte munkáját. (MTI)
1990. november 6., kedd 17:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|