|
|
|
|
Mazowiecki Párizsban - Mitterrand
|
Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti:
Párizs, 1990. május 28. hétfő (MTI-tud) - Francois
Mitterrand francia köztársasági elnök hétfőn fogadta Tadeusz
Mazowiecki lengyel kormányfőt, aki két napra érkezett hivatalos
tárgyalásokra Párizsba. A szívélyes hangulatú megbeszélésen, éppúgy,
mint Mazowiecki ezt megelőző találkozóján Michel Rocard
miniszterelnökkel, szó volt a lengyel gazdasági helyzetről, a
francia segítségről, a varsói adósság kérdéséről, de nemzetközi
kérdések is szóba kerültek. Mindenekelőtt a német egyesítéssel és a
lengyel határokkal, az új európai biztonsági rendszer megteremtésére
vonatkozó elgondolásokkal foglalkoztak.
A kormányfő korábban, Wojciech Jaruzelski államfő kíséretében, már tárgyalt ezekről a témákról Mitterrand-nal. Franciaország akkor igen határozottan állást foglalt amellett, hogy Lengyelország nyugati határait nemzetközi érvényű szerződésben kell garantálni, s ennek a kérdésnek megvitatásakor Lengyelországnak részt kell vennie a 2 plusz 4 Ezt azóta a hat ország külügyminiszterei is elfogadták.
Mazowiecki Rocard miniszterelnök ebédjén mondott pohárköszöntőjében kijelentette: Lengyelország ,,vissza akar térni Európába,,, s ehhez immár nem annyira konkrét gazdasági segítségre, mint inkább ,,gondolatgazdag együttműködésre,, van szüksége. Lengyelország a gazdasági együttműködést, a külföldi tőke bekapcsolódását igényli gazdasági programja megvalósításához - hangoztatta a kormányfő, sürgetve, hogy Franciaország üzleti körei is fokozottan kapcsolódjanak be ebbe a programba.
Nemzetközi kérdésekről szólva Mazowiecki megismételte javaslatát arról, hogy hozzák létre az ,,európai együttműködési tanácsot,,, amely az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet állandó szerve lenne és elősegítené az új európai biztonsági rendszer megteremtését. Ez szerinte megfelel Mitterrand elnök európai konföderációs elképzeléseinek. +++
1990. május 28., hétfő 20:14
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|