|
|
|
|
- Tüntetések a munkásőrség ellen - interjúk - 1. folyt.
|
- Én erre nagyon nehezen tudok válaszolni. Ezidáig a kerekasztal-tárgyalások nem vezettek eredményre. Valószínűnek tartom, hogy fel fogják oszlatni a munkásőrséget, ha nem is közvetlenül a kongresszus után, de a következő évben én azt gondolom fel fogják oszlatni. - Úgy tudom ön részt fog venni a ma esti tüntetésen és beszédet is mond ott. - Igen, én a Bem-szobornál fogok beszédet mondani 5 órakor. - Beszédének lényegéből tudna valamit idézni? - Elmondom, hogy miért tartjuk mi fontosnak azt, hogy a munkásőrséget feloszlatssák. Elmondom, hogy demokratikus Magyarországot felépíteni ilyen félelmet keltő testület létezése mellett nem lehet; hogy a munkásőrség olyan félelmet jelent ma Magyarországon, amitől az emberek nem bíznak a demokratikus átalakulás lehetőségében. De ugyanakkor azt is elmondom, hogy mi nem az egyes munkásőrök ellen vagyunk. Mi azt szeretnénk, ha ők letennék a fegyvert és békében dolgoznának, mint bárki más, és hogy a törvény és a jog vigyázza Magyarországon az emberek lépteit és ne fegyverek. - Ezek után felhívtam Borzák Lajost, a munkásőrség szóvivőjét, akitől megkérdeztem: hogyan látja a munkásőrség jövőjét most, amikor egyre többen és egyre erősebben követelik e fegyveres testület feloszlatását? - Valóban, ma az Ön által említett két szervezet meghirdette több helyütt, hogy tüntetésre szólít fel. Nem tudjuk még, hiszen előtte vagyunk, hogy mekkora lesz ez. Jelzéseink meg információnk szerint - ahol már volt - nem nagy létszámban jelentek meg az állampolgárok. És hát azt nem tudjuk még - előtte vagyunk jórészt, az esti órákban fog megtörténni -, hogy végül is mennyien. (folyt.)
1989. szeptember 29., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|