|
|
|
|
Tüntetés a munkásőrség ellen
|
---------------------------- München, 1989. szeptember 29. (SZER, Magyar Híradó) - Szeptember 29-ike a Pákozdi Csata évfordulója, a Fegyveres Erők Napja. A Szabad Demokraták Szövetsége erre a napra hírdette meg a munkásőrség feloszlatását követelő országos akciót. A tüntetés fő mozzanata lesz az országos parancsnokság előtti tüntetés, amelyről majd második kiadásunkban, 20 órakor számolunk be részletesen. Most azonban Láng Júlia a többi helyszínről foglalja össze a budapesti irodánkba befutott híreket: - Egy nappal a tüntetés előtt egyébként már a parlamentben is elhangzott, ha nem is a munkásőrség megszüntetésének a követelése, de az, hogy terjesszék a Tisztel Ház elé a munkásőrésggel kapcsolatos kérdéseket, így javasolta Takács Imréné Csongrád megyei képviselő, mert már nem tartható a testület léte körüli bizonytalanság. Az, hogy a kispesti szabaddemokraták felhívása a tüntetésre országos visszhangot keltett, jelzi, azaz bizonyítja, egyben közismert a tény, hogy a munkásőrség nem a nép dédelgetett gyermeke. Kerületenként, illetve városonként változóan, hol többen, hol kevesebben léptek szövetségre ehhez az akcióhoz, a szabad demokratákhoz csatlakozva, a Fidesz, a Magyar Demokrata Fórum, a kisgazdák és a szociáldemokraták. Ülősztrájk a szegedi munkásőrség háza előtt. Tüntetés a nyíregyházi művelődési központ előtt, Eger és Gyöngyös főterén, Debrecenben, Győrött, Sopronban, és természetesen a főváros különféle kerületeiben. A Bem téren 5 órakor kezdődött a tüntetés, a fő jelszó: - "Ne fegyvert fogj, hanem sarlót és kalapácsot " Körülbelül 150-200 ember gyűlt össze. Ez a Bem téri tüntetés csak előkészület a 6 órakor kezdődő országos parancsnokság előtti tüntetésnek. (folyt.)
1989. szeptember 29., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|