|
|
|
|
MSZMP által alapított kft-k vidéken is - sajtótájékoztató az SZDSZ-nél (2. rész)
|
A tulajdonok eredetének kibogozása rendkívül bonyolult folyamat. Kóródi Mária, a Független Jogvédő Szolgálat képviselője ezzel kapcsolatban rámutatott: az 1970-es évek végéig nem tisztázták, mely ingatlanok vannak az MSZMP tulajdonában, illetve melyek a kezelésében. Az újonnan ,,gründolt,, kft-k esetében is találtak erre példát: az egyik ingatlanról kiderült, hogy előbb állami tulajdon volt, és évek múltán került az MSZMP kezelésébe. Az SZDSZ egyébként pert indít az MSZMP ellen a balatonföldvári üdülő ügyében, kérve a konkrét esetben a semmisség megállapítását. A sajtóértekezleten veszélyesnek minősítették azt a törekvést, hogy az MSZMP a kezelésében lévő ingatlanok esetében a használati jogot kívánja átadni a kft-knek. Ezzel ugyanis - mint rámutattak - átruházódik a birtoklási, a hasznosítási és a haszonkezelési jog. Márpedig ezeket a jogokat a későbbiekben rendkívül nehéz lenne elvenni a kft-ktől. Az SZDSZ által kibocsátott nyilatkozat egyébként hangsúlyozza, hogy az állami ingatlanokkal kapcsolatos rendelkezési jogoknak vissza kell szállnia a tulajdonosra, a magyar államra. A szabad demokraták újólag követelik, hogy az Országgyűlés zárolja az MSZMP, a Munkásőrség és a SZOT vagyonát. Indítványozzák, hogy ezt az országgyűlési képviselők vessék fel a Parlament ülésszakán. (MTI)
1989. szeptember 19., kedd 15:22
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 néző telefonüzenete:
Magyarországot szabadítsák már meg a kommunizmustól, a gyilkos munkásőröktől, agyilkos kommunistáktói.Hazudnak, az egész világot bolonddá teszik. Akasztani kéne minden kommunistát.A Kádárt, a Lázárt, a Losoncit, felveszik a 7o-8o ezer Ft nyugdíjat, elmenekültek a nép elől, a nép haragja elől. Állati jó a műsorotok.
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1988. január 31. Nyers Rezső az Új Márciusi Front elnöke a Magyar Nemzetben január 31-én azt nyilatkozta, hogy MSZMP szélesebb koalícióra törekszik, amelyben Ravasz Károly november 5-i UMF-ben történt felszólalásának szellemében helyet kaphatna a Kisgazdapárt, és így balközép kormány alakulhatna. Az Új Márciusi Front később elsősorban Grósz Károly ellenállása miatt hamvába holt. Nyers Rezsőt még ezt megelőzően az MSZMP megrovásban részesítette az Új Márciusi Frontban történő részvétele miatt és azt követően, ezt számára megtiltotta."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|